A pécsi önkormányzat és a város vagyonkezelő cége több intézkedéssel is "megvédheti" a Tubest, melynek csúcsára a Honvédelmi Minisztérium katonai radart akar telepíteni - állítják civilek. Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője az Új Dunántúli Naplónak azt mondta: a város és a vagyonkezelő nehézgépjárművek közlekedését korlátozó táblákat helyeztethetne ki a hegyre vezető útra, vagy nem adna ki úthasználati engedélyt.
Radarellenes civilek a napokban területfoglalási igényt jelentettek be a Tubesre vezető legrövidebb erdei útra, melyen várhatóan az építkezés kezdetétől a munkagépek is közlekednek majd. A rendőrség azonban nem engedélyezte a területfoglalást, mert az azzal kapcsolatos írásbeli bejelentés nem felelt meg a formai követelményeknek, valamint a civilek az egész utat lezárták volna, márpedig a hegyen három olyan objektum is található, melyeket ez esetben tulajdonosaik nem tudnának megközelíteni.