Ismeretlenek az M6-os autópálya Bátaszékhez közeli szakaszán egy épülő híd mellől 400 darab raklapot loptak el valamikor hétfő hajnal és szerda reggel között. Buda Bernadett, a Szekszárdi Rendőrkapitányság sajtószóvivője elmondta: a rendőrséghez csak szerdán jelentették be a lopást.
A rablók feltehetően egy teherautóra pakolták fel a raklapokat, amelyeket az útépítők az építőanyagok szállítására használtak. A bűncselekménnyel okozott kár több mint 830 ezer forint, a rendőrség lopás miatt indított nyomozást.
Fehér Tibor, a Fekete Vonat egykori tagja ellen elfogatóparancsot adott ki a Fővárosi Törvényszék BV. Csoportja – szúrta ki a Blikk a rendőrség hivatalos körözési adatbázisában.
A tervezettnél gyorsabban halad az építkezés – jelentette a honvédelmi miniszter. Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán pedig már azt írta, szombat este újraindulhat a termelés a 3-as blokkban.
A közlekedési és beruházási miniszter hétfőn bejelentette, Magyarország teljesítette az összes előírt mérföldkövet, így az Európai Bizottsággal korábban létrejött megállapodás alapján valamennyi rendelkezésre álló forrás lehívhatóvá válhat.
Az AtomInfo-Centr igazgatója, Alekszandr Uvarov szerint a magyar miniszterelnök gyakran tesz nyilvánosan a Paks II. projektet fenyegető kijelentéseket, pedig a Tisza-kormány éppen most készül újabb 206,6 milliárd forintot „beletolni” a beruházásba.
p
2
1
15
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!