206 diákból 60 fertőződött meg új tipusú influenzával.
2009. november 10. 16:00
p
0
0
0
Mentés
Az intézmény 206 tanulójából hatvanan betegedtek meg az elmúlt napokban, mindegyikük influenzaszerű tünetekkel, mondta Schäffer Károly. Huszonöten jelentkeztek háziorvosnál.
Miután az iskola igazgatója jelentette a tömeges megbetegedést a mohácsi ÁNTSZ-nek, két gyereknél mintát vettek le, és mindkettőjüknél kimutatták a H1N1 vírusát. Az intézmény a jövő hét végig biztosan zárva marad.
A több mint háromórás telexes interjú végén a távozó külügyminiszter arról beszélt, hogy nincsenek miniszterelnöki vagy pártvezetői ambíciói. Azt is elárulta: tavaly súlyos diagnózist kapott, most pedig úgy érzi, a gyermekeivel kell lennie.
Tölgyessy Péter a Partizán vendége volt, ahol elmondta, hogy Magyar Péter „internetes politikus”, aki nem érti a mélyebb összefüggéseket, valódi kormányzás helyett csupán „kívánságlistákat” hagy jóvá, saját minisztereit pedig egyszerű „melósokként” kezeli.