Feljelentették a tejöntözgető gazdát

2009. november 06. 08:40

A tüntetés szervezője ellen is eljárást indított a rendőrség.

2009. november 06. 08:40

Köztisztasági szabálysértési feljelentést tett a BRFK azzal a tüntetővel szemben, aki tejet öntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elé a tejágazat kilátástalan helyzete miatt tartott demonstráción - olvasható a rendőség honlapján. A tüntetés szervezőjét szintén feljelentették.

Csütörtökön több helyszínen, a fővárosban, valamint Győrben, Pécsen és Szegeden is tüntettek a tejtermelők, akik azt kifogásolták, hogy a szaktárca és az uniós agrárvezetés halogatja a szükséges döntéseket, eközben illúziókeltő ígéreteket tesz. Azt is sérelmezték, hogy a kereskedők folytatják az olcsó import termékek   árusítását, ugyanakkor a magyar tejet a felvásárlási árnál 45-90 százalékkal drágábban teszik ki a polcokra.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményben tiltakozott a gazdák demonstrációs módszerei ellen, amelyeket jogellenesnek nevezett. A szövetség felhívta a termelők figyelmét a szabályok betartására, és arra, hogy a törvénytelen eszközökkel demonstrálóktól a kereskedők az okozott kár megtérítését fogják kérni.(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freehckr
2009. november 06. 11:06
Röhej... tiszta 50-es évek. Bezzeg nem ennyire aktívak a rend éber őre, amikor a nagykátai kapitányságot "ostromolják" cigányok, vagy enyingi bűnöző hordák vonulnak Siófokon. Az OKSZ meg persze, hogy tiltakozik, az elnökségükben a nagyobb multi áruházláncok vezetői (vagy magas beosztású munkatársai) megtalálhatóak (Spar, Auchan, Tesco, Metro). Azért ezt a nem elhanyagolható információt odabiggyeszthették volna az MTI hír végére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!