Egységesít Sólyom Spanyolországban

2009. november 18. 11:58

Az államfő útjának fő célja a csoportos európai uniós elnökség előtti teendők áttekintése volt.

2009. november 18. 11:58
A magyar államfőt hétfőn audiencián fogadta I. János Károly  spanyol király, kedden pedig megbeszélést folytatott José Juis Rodríguez Zapatero miniszterelnökkel. Mindkét eszmecserét a spanyol-belga-magyar csoportos uniós elnökség témája uralta. Ez lesz az első csoportos  elnökség az Európai Unió (EU) várhatóan december elsején életbe lépő reformszerződése, a Lisszaboni Szerződés alapján.
 
Sólyom László magyar újságíróknak  hangsúlyozta, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadásával lehetőség nyílik egy sokkal egységesebb uniós politika megvalósítására. Úgy vélte, az EU-nak számos tartalmi kérdést is meg kell oldania. Ezek közé sorolta a fenntartható fejlődés kikényszerítését, és fontosnak nevezte az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését is.
 
A magyar államfő találkozott Alberto Ruiz-Gallardón madridi  főpolgármesterrel is, majd háromnapos látogatása zárónapján szerda reggel megbeszélést folytatott José Bono Martínezzel, a képviselőház  elnökével. A városházán mondott beszédében pedig utalt  arra: a csoportos EU-elnökség tagjai már körvonalazták a közösen  vállalandó közösségi prioritásokat. Ezek között szerepel az  EU-bővítés és a szomszédságpolitika, a Nyugat-Balkán biztonsága és  európai perspektívájának biztosítása, a kisebbségi jogok védelme, az illegális migráció visszaszorítása, az EU kevésbé fejlett régióinak felzárkóztatása. (MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!