Arra a felvetésre, hogy ki áll jobban a kármentésben, hiszen az egymástól való elszakadásban Európának az orosz olaj és gáz helyett rohamtempóban új forrásokat, Oroszországnak pedig új piacokat kell találnia, Deák elmondta: kiegyenlített a helyzet,
mindkét fél nagyon komoly gazdasági károkat okoz a másiknak, és nem ér el vele politikai eredményt.
Pedig a szankciók célja éppen az, hogy az ellenfelet politikai terveinek feladására kényszerítsék.
Abban a tekintetben a Nyugatnak áll a zászló, hogy az orosz gázfegyver használata egy rövidtávú eszköz,
két-három év múlva a szektor adaptálódni fog ehhez az új helyzethez.
„A fizikai hiányhelyzetet a legtöbb ország másfél éven belül kezelni fogja, az árhelyzetet pedig hároméves időtávlatban, a piac egy magasabb, de kiszámítható árszinten fog megállni” – hangsúlyozta Deák András.
A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet kutatója szerint tehát Oroszország három év múlva elveszti a gázfegyvert, a Nyugat viszont nem biztos, hogy elveszíti a saját eszközeit. Ráadásul szerinte az oroszoknál a földgázszektor nincs egyértelműen alárendelve a politikai nyomásgyakorlásnak: „a gáz 4/5-ét elzárták, de 1/5 még jön, ahogy a cseppfolyósított földgáz is, így nem látszik az orosz célrendszer, mintha a pénz még mindig számítana nekik” – tette hozzá.
Mit tudnak elérni a szankciók, és mit nem?
A gazdasági szankciók hatékonyságára vonatkozó kérdésre Deák elmondta: az első öt nyugati szankciós kör mindent megtett, amit meg lehetett –
a pénzügyi szankciók a bevezetőknek nem, de az oroszoknak fájtak.
„Lassan, de biztosan fognak a szankciók hatni, de ez egy középtávú folyamat” – mondta a kutató.
Deák szerint azonban a következő lépés, az energetikai szankciók kiszabása már nehezen modellezhető dolog, a világ legnagyobb energiaexportőrének az exportbevételeit levágni rendkívül nehéz feladat, az olajársapka bevezetése is csak egy kísérlet.
Az olajembargó első, december 5-én életbe lépett üteme az orosz nyersolaj tengeri importját tiltotta meg az uniós tagállamoknak, aztán jön február 5-én a második ütem: az minden, orosz alapanyagból finomított áru behozatalát ellehetetleníti majd.
A cél az, hogy az orosz energiahordozók volumene ne csökkenjen, mégis kevesebb pénzt kapjanak érte,
hogy ne tudják finanszírozni az ukrajnai háborút – ez azonban egy többismeretlenes egyenlet.
Nehezíti az orosz gazdaságra kifejtett hatást, hogy a világ GDP-jének 60 százalékát adó 160 ország nem csatlakozott a szankciós rendszerhez, csak 40 nyugati ország igen – a másik oldala pedig az, hogy ha egy ilyen nagy exportőrnek próbálják az exportját csökkenteni, az valamilyen módon ki fog hatni a globális energiaárakra, vagyis visszaüt a fegyver.
Deák András emlékeztetett: az olajszankciók első verziója az volt, hogy egyszerűen ne veszünk az oroszoktól olajat; recessziós környezetben az olajár normál esetben csökkenne, és ez magától levinné az orosz bevételeket; az olajársapkáról szóló politikai döntés azonban éppen fel fogja vinni az árakat.
Rövid távon nem lehet kivéreztetni energetikai szankciókkal Oroszországot.
A nem energetikai szankciók többségének van értelme, a szankcióknak átlagosan négy és fél évre van szükségük, hogy hassanak, rövidtávú hatásokat nem lehet elvárni tőlük. „Az olajszankciók terén én egy fokozatosságot javasoltam volna, egy 30 százalékos importcsökkentés kellett volna – ehhez persze tagállami, céges kvótákat kellett volna szabni –, de utána meg lehetett volna nézni, mi történik az olajpiaccal, és annak fényében lehet továbbmenni” – vélekedett Deák András.
A kutató szerint a döntéshozók nem teljesen tudják, hogy ezek a szankciók milyen konkrét következményekkel fognak járni, és azt a kockázatot vállalják fel, hogy később kell visszalépni a szankciós intézkedésekből. „Túl nagyot akartak lépni, és később kellett visszalépni. Az olajársapka egy visszalépés ahhoz képest, hogy eredetileg semmit sem akartunk venni” – emlékeztetett.
Az NKE SVKI munkatársa szerint a Nyugatnak két fő eszköze van a háború befolyásolásához: a gazdasági szankciók és Ukrajna pénzügyi-katonai támogatása. Az oroszok fő félelme a katonai vereség, ezért főleg a második szempontot nézik, ráadásul
Putyinék tisztában vannak azzal, hogy amíg tart a háború, addig nem kell elszámolni a gazdasági költségekkel.
„Egy vesztes háború után ugyanis az emberek felteszik a kérdést: miért is kell most rosszabbul élnem, mint egy évvel ezelőtt?” – tette hozzá.
Hogyan lehet kitörni az orosz függésből?
A fizikai deficit kiváltása fontos, a németek 2024 elejére ki fognak építeni egy olyan infrastruktúrát, amellyel a teljes orosz importjukat ki tudják váltani. A németek másfél év alatt, az olaszok és a finnek 2023 közepére lesznek meg, de készülnek a szlovákok, a csehek, az osztrákok is, vannak hosszútávú szerződéseik a cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről, kikötőkapacitásokat kötöttek le szomszédos tengerparti államokban, és onnan csövön hazaszállítják.
Magyarország az egyetlen uniós ország, amely többletet képes kapni az oroszoktól, tehát
egyelőre nyitva van még az orosz import-opció, de ennek a politikai ára nagyon magas.
„Ha ebből ki akarunk lépni, nyitva áll előttünk a nagy európai piac, ahol a németektől vagy az olaszoktól be tudunk majd szerezni energiahordozókat” – magyarázta Deák, hozzátéve, hogy ezen kívül van a Krk-i terminál, ahol a termelékenység növekedésére már működésben a terv, de a kiépítése jelentős költségekkel jár majd. A szakértő szerint Magyarország egyelőre kivár, hátha lesz orosz földgáz, illetve egyszerűbbnek látja, ha a többiek kialakítják az új infrastruktúrájukat, és akkor tőlük lehet beszerezni majd.
Milyen szinten fog beállni a gázpiac?
„Nagyon nehéz időszak elé nézünk” – zárta szavait az energetikai szakértő, aki úgy vélte, hogy ha az oroszok nem indítják be újra a földgázt, akkor GDP-arányosan 6-10 százalékkal magasabb lesz az energiaimport-számla 2023-ban, és talán még 2024-ben is.
2022-ben legalább 10 százalékkal magasabb lesz ez a költség, vagyis
Magyarországnak 2022-23-ban szüksége lesz mintegy 20-30 milliárd euró többletpénzre.
Ez hatalmas összeg, ugyanakkora, mint a jegybanki tartalék, vagy mint amennyit az EU-tól kapunk hét év alatt.
„Nehéz időszak lesz minden szempontból” – magyarázta Deák András, mert ezt a lakosságnak, a vállalatoknak és a kormányzatnak ki kell gazdálkodniuk. „Eladósodási pályán leszünk, szektorális adaptáció lesz, mindenki letekeri majd a gázt. 2025-re azonban a földgázárak csökkenni fognak egy elviselhetőbb szintre, a fogyasztásunk is csökkenni fog, és akkor eljöhet egy megkönnyebbülés” – zárta jövőre vonatkozó várakozásait az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa a Mandiner Világrend műsorában.
--
Nyitókép: A Mol algyői gázüzemének vezérlője november 28-án.
fotó: Mátrai Dávid, MTI