Ezután előkerült Rogán Antal helikopterezése. Gajdics Ottó nem értette, miért vannak vérig sértve a baloldali újságírók amiatt, hogy Rogánt még nem csukták le a vádjaik alapján. Pető Péter ezután több Rogán Antallal kapcsolatos hírt felsorolt – a miniszter találmányával, illetve a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban –, amelyeket „nemzeti véletleneknek” keresztelt el.
„Rogán Antal ezekben az ügyekben a magyar embereket képviselte minden esetben?” – kérdezte végül Pető. „Rogán Antal is magyar ember” – felelete végül kisebb szópárbaj után Gajdics. A Magyar Idők főszerkesztője szerint nem bukik az állam a letelepedési kötvényeken, az pedig nem probléma, hogy offshore-cégeknek van kiszervezve az üzlet. Gajdics Ottó szerint a felsoroltak egyébként nem bizonyítják, hogy Rogán Antal nem a magyar emberek érdekét képviselte.
Kiszelly Zoltán elmondta, hogy a letelepedési kötvény nem magyar sajátosság. Pető rámutatott, hogy olyan konstrukció, mint a magyar nem nagyon van – ennek pedig szerinte az a lényege, hogy haszna a köznek nem származik belőle, csak offshore cégek fölözik le a jutalékot. Ez szerinte hazaáruló konstrukció. Kiszelly szerint korábban szükség volt a befektetők pénzére, most pedig már nincs. Tóth Csaba erre annyit kérdezett: „Szerinted Zoli, a konstrukció célja nem az volt, hogy Fidesz-közeli vállalkozók offshore-cégeken keresztül pénzt szerezzenek?” Kiszelly Zoltán elmondta, hogy nem.