Skót képviselő: Nem akarunk egy apró Britanniában élni

2016. június 28. 08:24

A Skót Nemzeti Párt képviselője, Angus Robertson demokratikus szempontból elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bentmaradás mellett döntő Skóciát akarata ellenére kiszakítsák az EU-ból.

2016. június 28. 08:24

Angus Robertson, a Skót Nemzeti Párt parlamenti képviselője nem teketóriázott, a brit parlament alsóházában egészen világosan megfogalmazta, mit gondol pártja a Brexitről:

Skócia elsöprő többsége arra szavazott, hogy az EU-ban maradjunk. A szavazók 62 százaléka a bentmaradásra szavazott, az így szavazók minden helyi igazgatási területen az EU-ban maradás mellett szavaztak. Azért szavaztunk Skóciában a maradás mellett, mert igazán számít nekünk az egységes piac; értékeljük az emberek, áruk és szolgáltatások szabad áramlását; számítanak nekünk az EU-állampolgárság által nyújtott előnyök; ahogy a munkásokat, nőket és szülőket védő jogi biztosítékok is. Skócia azért döntött a bentmaradás mellett, mert európai ország vagyunk, és igazán, igazán számít nekünk, hogy egy kifelé tekintő országban éljünk, ne egy csökkentett, apró Britanniában. Westminsterből most azt mondják Skóciának, hogy az egyértelmű döntésünk ellenére úgy kell cselekednünk, ahogy mondják nekünk. Tehát hogy akaratunk ellenére ki kell lépnünk az EU-ból. Engedjék meg nekem, hogy közöljem a parlamenttel és európai barátainkkal, hogy egyáltalán nem áll szándékunkban hagyni, hogy Skóciát kiléptessék az Európai Unióból. Ez demokratikus szempontból teljes mértékben elfogadhatatlan lenne. Európai ország vagyunk, és európai ország is maradunk. Ha Skócia helyének megvédése azt jelenti, hogy függetlenségi népszavazást kell tartanunk, akkor függetlenségi népszavazást fogunk tartani.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pasa park
2016. június 29. 02:08
Ëmëhntëhtt-Ré2016. június 28. 09:14 Dehogy A lakosság agysérült Bécsben cukrászdát nyitó 23%-a szavazta be az országot a Szovjeteurópai Unióba! 43%-a választóknak ment el szavazni, már ez önmagában bárhol, bűrmelyik afrikai banánköztűrsaságban ÉRVÉNYTELEN szavazást jelent! Mindenhol 50% +1 az érvényes küszöb! És ezeknek is csak a 83%-a szavazott a cukrászdákra. Tehát kb 23%-ős csőcselék miatt szvunk!
Pasa park
2016. június 29. 00:51
Mit csinál a skót, ha eltörik a hamutálja? - ?? - Leszokik a dohányzásról.
Pasa park
2016. június 29. 00:50
A skót és felesége étterembe mennek. Ketten rendelnek egy szendvicset. Mikor a pincér kihozza, a férj kettévágja a szendvicset és elkezd falatozni, míg a feleség csak ül és nézi. - Ön nem eszik? - kérdi a pincér a nőtől. - De, hamarosan, ha a férjem végzett és visszaadja a műfogsoromat.
Pasa park
2016. június 29. 00:50
A skót szállodában egy vendég panaszkodik: - Kérem, a szobában a csapból csak 20 fokos víz folyik van. Miért írják akkor a prospektusban, hogy hideg és meleg víz is van? - Mert mosakodni hideg, inni viszont meleg SKÓT GECIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!