Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

A Jobbik pártelnöke szerint a pártnak meg kell változnia a kormányzáshoz: oda kell figyelniük arra, hogy mit mondanak és hogyan.
Vona Gábor szerint felnőttkorba ért a Jobbik: az ellenzékiség felelőtlenségét a kormányzásra való felkészülésnek kell felváltania. A Jobbik pártelnöke szerint a néppártosodás szükséges lépés: azt szeretné, hogyha akkor kerülnének kormányra, mikor már elég felkészültek, és „nem ártanak a hazának”.
Vona elmondta, hogy nincs mögöttük „nemzetközi hatalom, gazdasági háttérerő”, csak az igazságuk. Arra számít, hogy két tűz közé fognak szorulni, ezért úgy gondolja, óvatosnak kell lenniük: oda kell figyelniük arra, hogy mit mondanak és hogyan. A pártelnök szerint nem kell mindig radikálisnak lenni, vannak olyan kérdések, ahol mérsékelt megoldások szükségesek.

Az EMI-táborban tartott előadásról az N1TV közölt felvételt.