„Nagyon durva volt ezen gondolkozni” – Botka arról, hogy miért hosszabbított a Fradival

„Miután kinevezték Borbély Balázst, onnantól kezdtem el érezni azt, hogy van még esély arra, hogy itt maradhassak.”

Az igazság Őszödről címmel készítettek videót a DK aktivistái, amelyben egy szót sem szóltak az őszödi beszédről, viszont annál többet idéztek belőle.
„Egy nő, aki nem retten meg sem Orbántól, sem pribékjeitől, sem az utcán grasszáló náciktól. Azért küzdök, hogy Orbán velejéig korrupt és rohadt rezsimjét közösen eltakarítsuk” – mondta a kamerába rendkívül szigorúan Vadai Ágnes.
Élő Norbert, a DK budapesti koordinátora szerint „Budapest többet érdemel a Fidesznél: nem kicsit, nagyon.” Kakuk György újságíró azért van a DK-ban, mert a párt kompromisszumok nélkül áll ki a demokrácia értékei mellett. Buzás Anna ötödéves joghallgató annak ellenére DK-tag, hogy édesapja Makó szocialista polgármestere.
„És el lehet majd menni vidékre nyugodtan. Hogy megcsináljuk, a hétszázát! Nem lehet mindenkinek jó. De neki, neki, meg neki jobb lett. Meg újra kollégiumok épültek ebben a nyűves országban. Erről szól a politika” – idézte egy az egyben az őszödi beszéd egy tökéletesen értelmetlen részét egy piros motoron ülve Kakuk György.