A közelmúltban véget ért junior úszó-világbajnokságon nyert három ezüstérem kapcsán úgy fogalmazott: kicsit csalódott volt, mert bár Szilágyi Liliána, Gyarmati Dezső unokája fantasztikusan úszott, kiváltképp 200 méter pillangón, de sajnos egy oldalon vette a levegőt, így csak az egyik vetélytársára figyelt. Közben nem vette észre, hogy a háta mögött, a másik oldalon jön egy amerikai, aki megelőzte. Az elnök szerint Szilágyi jobb volt nála, az időeredményei is általában ezt mutatták, és reméli, hogy a magyar versenyző tanul majd az esetből.
Gyárfás hangsúlyozta, ez volt az első alkalom, hogy magyar úszók részt vettek a nagymedencés junior világbajnokságon, most is csak hat fővel, mert a szakemberek eddig úgy ítélték meg: olyan sok a verseny, hogy ez nem hiányzott nekik. Az úszóelnök szerint azzal, hogy Magyarország 2017-ben rendező lesz, megváltozott a helyzet, s a részvételt az indokolta, hogy a budapesti vb-ig már csak egy junior világbajnokságot rendeznek ennek a korosztálynak, 2015-ben. Kiemelte, hogy a minél eredményesebb 2017-es szereplés érdekében az úszószövetség olyan programot indít, amelynek keretében a 10-12 éves lányok, és a 11-13 esztendős fiúk között országos szinten feltérképezik a tehetségeket, akikkel majd megkülönböztetett figyelemmel, a leghozzáértőbb szakemberek fognak foglalkozni.
„Garantálttá szeretnék tenni, hogy ne csak a nyitó- és a záróünnepélyen játsszák el a magyar himnuszt, hanem a versenyek alatt is megannyiszor” ‒ magyarázta Gyárfás, aki szerint a legjobb befektetés az, ha a sportágfejlesztésre kapott állami pénzt a versenyzőkre, a sportolókra költik. Gyárfást megkérdezték arról is, Kiss László Rió után is marad-e szövetségi kapitány. Az elnök emlékeztetett arra, hogy Kiss már nyolc éve távozni akart, akkor ő beszélte rá a folytatásra.