Jankovics: Magyarországon kuruc-labanc háború van

2013. január 21. 14:33

Jankovics Marcell az ATV műsorában elmondta, sajnálja, hogy két külön testületként működik az MMA és a SZIMA, míg Ferencz Győző úgy véli, lehetetlen lenne egyesíteni a két akadémiát.

2013. január 21. 14:33

A Magyar Művészeti Akadémia tagja, Jankovics Marcell, illetve a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke, Ferencz Győző volt az ATV Szabad Szemmel című műsorának vendége vasárnap este.

Jankovics elmondta, sajnálja, hogy nem egyetlen művészeti akadémiaként működik a két testület, míg Ferencz úgy vélte, történeti okokból is lehetetlen lenne egyesíteni a kettőt. A rajzfilmrendező kijelentette, ha meghívják, szívesen lett volna tag a Széchenyi Akadémiában is, de erre nem került sor.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Ferencz Győző szerint egyetlen művészeti akadémiának sem kellene szerepelnie az Alaptörvényben, és szükség van olyan művészeti szervezetre, melynek tagjait nem lehet világnézetileg besorolni. Ezzel szemben Jankovics úgy fogalmazott, a SZIMA belterjes testület, hiszen „nem foglalkozik a köz dolgával”. Szerinte az MMA tagsága nem mondható homogénnek, ami azon is jól látszik, hogy jó páran kiléptek az utóbbi hónapokban.

Jankovics megállapította, hogy „Magyarországon a sajtóban és a kultúrában van egy kuruc-labanc háború”, és csak azt sajnálja, hogy Fekete György MMA-elnök nevesítette ez ügyben Konrád Györgyöt. Ugyanakkor leszögezte, ő már azt sem tudja elmondani, ki ma a kuruc és ki a labanc.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trabantkombi
2013. január 21. 22:53
Érdekelne, hogy azt itt észt osztók közül, ki és mikor "fogyasztott" utoljára kulturális terméket? 2014!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre
1
1
füst
2013. január 21. 15:51
Kulturkampf van. Ennek leképződése az ún. megosztottság. Mi ebben a meglepi?
Válasz erre
10
2
tributum
2013. január 21. 15:42
- Bakker Mandi, amelyik videót törli a forrás, azt nem kéne nektek is leszedni az oldalról???! - Vagy ez valami teljesen új dolog, mint 'kilencszáz körül az imresszionizmus...? - Mer' akkor bocs!
Válasz erre
3
3
freehckr
2013. január 21. 14:57
Az SZDSZ bukásával és az MSZP gyengülésével kezd kifogyni a szuszból a két évtizedes balliberális kulturkampf, ezt jól láthatóan nehezen emésztik az elvtársak... :)
Válasz erre
24
6
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!