Gyurcsány: Nagyon fel kell kötni a gatyát

2012. március 13. 09:40

Kormánypárti és ellenzéki képviselőket kérdezett az Index arról, mit szólnak az LMP népszavazási kezdeményezéséhez.

2012. március 13. 09:40

Karácsony Gergely szerint meglesz a szükséges mennyiségű aláírás. Vincze László fideszes képviselő úgy véli, a mostani népszavazási kezdeményezés nem hasonlítható a Fidesz 2008-as referendumához. Mint fogalmazott, két gyümölcsöt nem lehet összehasonlítani. A szintén kormánypárti Patay Vilmos szerint minden pártnak lehetősége van népszavazásra. Dúró Dóra szerint kétséges, hogy az aláírás gyűjtésen túl érvényes tud-e lenni a voksolás. Ugyanez a véleménye Gyurcsány Ferencnek is. Szerinte már az is nagy siker lesz, ha az LMP összegyűjti a szükséges 200 ezer aláírást.

Hoppál Péter fideszes honatya szerint nem nyílik a bicska a fideszesek zsebében a népszavazásra, nem is téma, és más a helyzet, mint 2008-ban. Gyurcsány Ferenc az Indexnek beszélt arról is, hogy az ország jelenlegi hangulatában nagyon nehéz lesz elérni az 50%-os érvényességi küszöböt. De mint mondta, inkább szurkol a kezdeményezésnek, mint nem. Hozzátette ugyanakkor, hogy nagyon fel kell kötni a gatyáját mindenkinek, hogy érvényessé tudják tenni a voksolást. 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szigno57
2012. március 13. 19:36
Böszme, te még mindíg nem ülsz? Hát valamit nagyon rosszul csinálnak a fidesznyikek, az biztos, talán a gatyád is föl volna kötve, meg a segged is be volna dugaszolva a biztonság kedvéért... Elgondolkodtató, hogy az Ukrán kontyost később fogták perbe, és már rég a börtönbe csücsül, pedig állítólag az is jogállam.
novara
2012. március 13. 14:38
Gyurcsány: Nagyon fel kell kötni...a gatyát. Na,eddig jó...aztán elb@szta.
durrbele
2012. március 13. 14:13
Kibaszunk pár millát a semmire de nagy dicsősége az LMP nek hogy népszavaztatott.Merthogy eredménytelen lesz az biztos mint a bukásuk!
Antigoné
2012. március 13. 13:17
Az LMP kénytelen "aktívkodni", hiszen sehogyan sem akar nőni a népszerűségük, a többiek meg szokás szerint rárepülnek,hogy ők is látsszanak a híradós tudósításokban. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!