Helyette összesen három közvetlen és több közvetett informátorunk volt, két családtag, egy ismerős és néhány városbeli kontakt.
A tőlük kapott információkat összegeztük, összehasonlítottuk, ha kellett, visszakérdeztünk – ez nagyjából azt is jelzi, hogy kettőnk közül melyik is a szavaiddal élve „propagandista”, lévén te, Botond, nem nagyon fárasztottad magad kérdezősködéssel.
Forrásaink természetesen mindannyian ragaszkodtak a névtelenséghez – elvégre a kárpátaljai és ukrajnai közállapotok közismertek, s mint azt Sebestyén József és még számos más elhunyt személy sorsa bizonyítja, teljesen érthető az óvatosság. De nyugodj meg, kedves Botond, minden itt van a kezemben, ami éppenséggel az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit az ukrán dezinformatív narratívának oly kedves módon inszinuáltál; és közben szorgosan lementem az összes gyalázkodó üzenetet, amit a haverjaidtól kaptam.