Világkormány

Nyitókép: SEBASTIEN BOZON / AFP

„Az Európai Unió minden érintett szerint sürgős reformra szorul. Nem csak azért, mert végletekig korrupt és egyáltalán nem szolgálja a tagok érdekeit, de azért is, mert nem hatékony, és képtelen úgy működni, ahogy a tagok elvárnák. Pedig az országszövetségben megvan a potenciál, hogy a világ élére álljon, képes lehetne irányítani akár az emberiséget is, legalábbis ha volna ilyen terv, technikailag nem lenne kivitelezhetetlen. Persze mivel ilyen soha nem volt és soha nem is lesz, inkább csak amolyan elmélkedés ez. Reformokkal lehetne működőképes az Európai Unió, azok nélkül csak egymással hadakozó, egymás nyakára hágó és egymás alá vágó államok mosolydiplomáciája az egész kísérlet, nem több. Mert a nyilvánvaló hatalmi harcokat se ismeri el soha egyik uniós tag sem, az eszmét hangoztatják, miszerint Európa egy nagy család, és így békében tudunk élni.

Ha Magyarország tiltakozik mondjuk az ukrán háborúba való beavatkozás miatt, akkor nyilván kiderül, hogy mennyire vagyunk jóban a művelt Nyugattal, és milyen csúnyán lenéznek minket a Lajtán túli testvéreink. De ne feledjük, Magyarország is része a kísérletnek, teljes jogú tagként pedig nem csupán lehetősége van hallatni a szavát, de kötelessége is szólni, ha valamit a közösség esetleg rosszul tesz. Ez elemi érdeke ezeknek a soktagú csoportoknak, hiszen csak úgy működik a népes társaság, ha mindenki viszonylag jól érzi magát benne.

Ezért aztán a demokrácia csúcsaként van egy választott testület, amely lényegében fügefalevélként eltakarja az unió alapvetően antidemokratikus jellegét, a kijelölt tisztviselőket, akik maguk is saját hazájuk érdekeiért dolgoznak. Az Európai Parlament azon az elven alapszik, hogy a különböző gondolkodású politikusok összefognak a határokon átívelve, és frakciókba tömörülve hatékonyabb lesz az emberek képviselete. Nagyjából annyira sci-fi ez az elmélet, mint az elején említett világkormány.

Az EP-választásokon pártlistákra szavazunk mindenhol, azokon pedig politikusok vannak, akik saját hazájuk polgárait kérik fel támogatásra, hogy őket képviseljék. Ezzel a felhatalmazással mennek Brüsszelbe, hogy utána beüljenek a 720 fős parlamentbe, és a frakciófegyelem megakadályozza a munkájukat. A tapasztalat legalábbis ezt mutatja. A nagy gigászok, az Európai Néppárt (EPP) és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) nyíltan együttműködnek, és a demokrácia legnagyobb dicsőségére lényegében nagykoalíciót alkotnak anélkül, hogy erről bárkinek kikérték volna a véleményét. A parlament nagy frakciói egymás között letárgyalják a fontos posztok elosztását, s feltételezik, hogy ez így jó, ez a követendő út, és mindenki, aki ezzel nem ért egyet, az tehet egy szívességet. A Fidesz pedig nem értett vele egyet, és ezt szóvá is tette.

Az EPP lehet hivatalosan kereszténydemokrata, de se a kereszténységet, se a demokráciát nem lehet felfedezni a törekvéseikben. A szocialisták réges-rég elfelejtették, mik azok a munkástömegek, igaz, ilyen tömegek ma már nem léteznek. A liberálisok már nem liberálisok, hanem Újítsuk meg Európát! a nevük, éppen azért, mert Emmanuel Macron nem akarta bezárni a pártját egy elég rossz imázsú kalitkába. A konzervatívok és reformerek (ECR) az olaszok érdekszférája, legalábbis az olasz kormánypárt a meghatározó erő benne, és Giorgia Meloni úgy döntött, a román szélsőséges AUR képviselőit is meghívja a csoportjába, amellyel az is eldőlt, hogy a Fidesz nem lesz a frakció tagja.

Egyáltalán nem biztos, hogy ez baj. Valahol meg kell húzni a határt, meddig lehet a pragmatizmus jelszavával feladni az elveket. Minthogy az EP-ben nincsenek elvek, kifejezetten örömteli, hogy az egyik tag, éppen Magyarország hajlandó saját útra lépni.”