Rendkívüli!

Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!

Pillanatok alatt elpusztíthatóvá vált a világunk

2023. augusztus 06. 17:06

Hirosima évfordulójára emlékezünk Máthé Zsuzsa írásával.

2023. augusztus 06. 17:06
-
Máthé Zsuzsa
Máthé Zsuzsa

„A nyár egyik mozislágere a Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer című film, melyben bemutatják, ahogy a Manhattan-terv keretében az ismert fizikus vezetésével (más tudósokkal, köztük Teller Edével és Szilárd Leóval) létrehozzák a tömegpusztító csodafegyvert: az atombombát.

És nem is késlekednek – még a háború végső lezárása előtt – elrettentő erejét és az USA világhatalmi pozícióját demonstrálva bevetni azt. 78 éve, hogy Truman elnök elrendelte az atombomba bevetését Japánnal szemben. 

 

Ekkorra a németek már kapituláltak, a Csendes-óceáni hadszíntéren folyt már csak harc, a pusztító fegyver kétszeres (!) használatának indokoltságát a mai napig vitatja a világ, ezért Japántól az Egyesült Államok bocsánatot még azóta sem kért.

 

Az amerikaiak maximalizálni akarták az új, évek óta gigászi pénzekből fejlesztett és minden korábbinál pusztítóbb fegyver okozta nemzetközi sokkhatást, ezért – miközben a hagyományos légicsapások előtt szórólapokon szólították fel a helyi lakosságot a városok elhagyására – a két atombomba ledobása előtt szándékosan elmaradt az evakulási felhívás

Hirosimában 1945. augusztus 6-án 70-80 ezer ember azonnal életét veszítette, közülük mintegy 20 ezren lehettek katonák, ám az áldozatok jelentős többsége civil volt. 1945 végéig a sugárfertőzés miatt mintegy 140 ezerre nőtt a halálos áldozatok száma,1985-ig pedig további 65 ezren haltak meg az atomtámadáshoz köthető borzalmas betegségekben. Hirosima épületeinek 70 százaléka elpusztult.

 

Három nappal később, augusztus 9-én Nagaszakiban újra megtörtént a rettenet: 39 ezren vesztették azonnal életüket, 1945 végéig mintegy 70 ezren, 1985-ig pedig további 24 ezren haltak meg.

 

Felfoghatatlan számok, melyek mindegyike mögött hús-vér, élni és szeretni vágyó emberek álltak Ma világunkat újra egyre súlyosbodó konfliktusok szövik át, polarizálódik a nagyhatalmi struktúra és egyre élesednek az új tömbök közötti feszültségek. És immár minden jelentős hatalmi tényező kezében ott van az atomfegyver, de a biológiai fegyverek széles spektruma is rendelkezésre áll, azaz pillanatok alatt elpusztíthatóvá vált a világunk, kiirthatóvá lett az emberiség. A szomszédunkban dúló proxiháború vége eközben egyre kevésbé látszik, a konfliktus eszkalálódásának esélye pedig az elhúzódó háborúval folyamatosan nő. 

Ha elfogadjuk, hogy a történelem az élet tanítómestere, levonhatnánk legalább a legnyilvánvalóbb tanulságot a 78 évvel ezelőtti eseményekből: tudniillik, hogy a háborúnál nincs rosszabb, a békés egymás mellett éléshez pedig párbeszéd szükséges és csakis a békére törekvés, annak szolgálata az egyetlen erkölcsileg támogatható álláspont. A több mint háromórás Oppenheimer filmben egyetlen szenvedő japán arc sem szerepelt. Azt érezhetjük ki ebből, hogy az áldozatok ma is kényelmetlenek, a múlt sötét kútjába szeretnék száműzni drámai történetüket.

A mai vasárnapi Isten-tiszteletre hívó harangok szóljanak értük is és azért, hogy végre vége lehessen a szomszédunkban zajló véres harcoknak. Könyörülj rajtunk, Urunk!”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI / CTK 

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FeketeFehér
2023. augusztus 07. 02:54
Ha jól emkékezem, akkor Japán támadta meg az USA-t. Meg Japán gyilkolt le tömegeket a távol-keleten, és próbált meg elfoglalni jelentős területeket.
Autofocus
2023. augusztus 07. 00:26
Érdekes és tanulságos film. A ruszkik persze copypasteltek, meg ment a kémkedés ezerrel (Rosenberg-házaspár, mint leghíresebb "áldozatok") A film történetének üzenete a ma emberének: egy sokváltozós geopolitikai korszakváltás határán egyszerűen nem lehet előre tudni hogy melyik lesz a helyes döntés, pontosabban minden döntés rossz a maga nemében, de melyik a legkisebb rossz. És mindezt a sokismeretlenes döntési helyzetet úgy, hogy még sehol sem voltunk napjaink deepfake-jétől, és csúcsra járatott dezinformációs hadviselésétől.
karakter-2
2023. augusztus 06. 23:21
Ha az oroszok követték volna az amerikaiak logikáját, akkor a következő számokkal kellett volna dolgozniuk. Ahhoz, hogy megnyerjük a háborút 600-700 ezer embernek kell meghalnia (egyesek azt mondják 450 000-nél tartanak most). Ha most ledobjuk az atomot meghal a harmada, de a háborúnak vége (különben egész Ukrajna, esetleg az egész világ is megsemmisül).
bunko-jobbos
2023. augusztus 06. 23:13
1. Minden markatingrizsával ellentétben: a világon eddig csak egy, egyetlenegy ország vetette be az atomfegyvert, és az az USA volt. Pont. Nincs miről beszélni, nem kell süketelni minden nap, hogy Ukrajnában a mocskos, könyörületet nem ismerő, tömeggyilkos ruszkik má' mindjá' bevetik. Majd ha így lesz, akkor átgondoljuk, de addig egyedül vagytok, jenkik. 2. Nem a japcsik voltak a fő célpont, hanem a ruszkik. Kun Miklós mesélte, hogy a háború végén már félig megszállta Iránt a SZU, mikor egyszer csak hopp, visszafordultak. Máig nem lehet tudni, hogy mi történt, de vélhetően az amcsik megfenyegették Sztálint az atommal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!