Orbánék Európa vegyi kamrájává teszik az országot

2023. július 01. 14:47

Egész Európa környezettudatos gondolkodásának szennye itt csapódik le.

2023. július 01. 14:47
null
Juszt László
Juszt László
Facebook

„Egy német állampolgár majd büszkén mondhatja, kihajolva az elektromos autóból, hogy mindent megtesz azért, hogy környezettudatosan éljen. Teheti, mert egész Európa környezettudatos gondolkodásának szennye itt csapódik le. A Kárpát-medence vízháztartása összefüggő rendszer. Ezt a Mányi bánya ügyében megtanultam. Mányban elkezdték kiszivattyúzni a vizet, erre a Hévízi tó szintje rohamosan apadni kezdett. Ha tehát mondjuk Ácsnál szennyező anyag kerül a vízbe, abból ihat majd az unokánk Veszprémben is.

Ez pedig nem ellenzéki, vagy kormánypárti gondolkodás része. Ezt mindannyian és mindannyiunk gyerekei, unokái fogják szenvedni akár ezer évig is. Emlékezzünk arra, hogy mit hagytak maguk után a szovjetek. A laktanyák földje soha nem lesz olyan, mint előttük volt. És az semmi ahhoz képest, ami most van készülőben. Mindez csak azért, mert Orbán és köre étvágya kielégíthetetlen. Követeljük a kínai akkumulátor gyárak és feldolgozók építésének azonnali leállítását, a szerződések nyilvánosságra hozatalát!”

***

 

Nyitókép: Juszt László Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Abafy Alfréd
2023. július 02. 18:35
röfi, te szopni jársz ide ?
akiaki
2023. július 02. 16:47
a mindenit, beszél a malac!
tartarossz.blog
2023. július 02. 15:52
Valamikor ez az ország szebb napokat látott időkben Európa éléskamrája volt és a sógorok ide jártak át élelmiszert vásárolni maguknak. Aki élelmes az most Gödön, Debrecenben vegyvédelmi felszereléseket, gázálarcokat értékesít a köznek.
Megtalálta
2023. július 02. 15:17
A kádári sertés visít! Na heló, röfi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!