Jámbor András mártíriuma

„Jámbor Andrást halálosan megfenyegették. Ez elítélendő és vérlázító, ezt mindjárt az elején szögezzük le, a jóérzésű és tisztességes emberek remélhetőleg többségben lévő közösségének nevében. Aki halálosan megfenyeget másokat – bárkit –, ráadásul névtelen levélben, gyáva gazemberként, azzal soha, senki, semmilyen közösséget nem vállalhat. Remélem, eddig mindenkinek tiszta és világos minden.

Nézzük tovább!

(...)

Jámbor András eo ipso híve az erőszaknak. Nyilvános megszólalásaiban természetesen ezt letagadja, és mindaddig le is fogja tagadni, ameddig alkalma nem lesz rá, hogy valódi énjével lépjen ki a történelem színpadára. Reméljük, erre soha nem lesz módja.

De jó, ha tudjuk: az ilyenek, mint Jámbor András, született Cserny Józsefek és Szamuely Tiborok. Ráadásul, mint minden küldetéstudatos, megszállott és idióta gazember, mélyen meg vannak győződve róla, hogy a történelem jó oldalán állnak, és »harcuk« nem csupán igazságos és szép, de elkerülhetetlen is.

A küldetéstudatos megszállott idióták, a világmegváltók ténykedését a történelemben mindig és kivétel nélkül hullahegyek fémjelzik. De – ezredszer írom le – míg a nácik ténykedését nagyjából teljes elutasítás övezi, helyesen, addig a kommunistákét még mindig a megértés sűrű, bűzös gőze lengi körül, és újra és újra előmásznak, és újra és újra elkezdenék elölről. És ezredszer kérdezem, és most sem lesz rá válasz:

Ugyan miért nem mindegy, és különösen az áldozatok szempontjából miért nem mindegy, hogy valakit éppen faji vagy osztályalapon irtanak ki? Ismétlem: erre soha nem fogunk választ kapni, mert ha válaszolnának, akkor vége lenne a kommunisták ténykedését övező sűrű és bűzös gőznek.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd