Identitás, padra festve

Fontos, hogy egy közösség ki tudja fejezni magát. Legyenek a nagy többség által elfogadott normái és értékei, ezeket leképező jelképei, melyekben megfogalmazhatja egyediségét, hírt adhat hagyományairól, létezésének céljairól. Egy ember számára pedig alapvető szociális igény, hogy egy közösséghez tartozónak érezhesse magát.

A nemzeti jelképek, a néphagyomány zenében, táncban, mesékben, tárgyi kultúrában vagy épp étkekben, italokban megjelenő vonásai vagy egy vallás szertartásai, szimbólumai ezt fejezik ki: kifelé megkülönböztető jegyek, befelé az adott csoport számára az összetartozás elemi élményét kínáló kulturális kódok, melyek szavak nélkül, átöröklötten üzennek mindenkinek, megtermékenyítve az adott közösség magaskultúráját is.

Ezen identitás-kifejező szimbólumok közös jellemzője, hogy mindig organikusan jönnek létre, mély egyetértés övezi őket és a természeti, kulturális különbözőségeket tükrözik, miközben túlmutatnak az egyénen.

Korunkat ezzel szemben az jellemzi, hogy – átlépve az organikus fejlődés útján létrejött élő, valódi közösségek határait – 

Ezt segíti elő a technológiai fejlődés egyik mélyreható mellékhatása is, mely láthatatlan buborékokat fúj az egyes felhasználó köré, s ezzel egyre inkább atomizálja a társadalmakat. Míg a valós, történeti úton létrejött identitásokra mint a nemzeti és vallási önazonosságra eldobandóra, meghaladottra, sőt, kifejezetten lerombolandóra tekintenek a globális hatalomra törő erők, addig az ezeken átívelő, de valódi közösséget, összetartozás-élményt nem teremtő személyes tulajdonságokra, létállapotokra alapozva, vagy foglalkozási alapon, hobbik mentén tagolnák újra a világot. Az e törésvonalak mentén létrejött csoportok számára direkt marketinggel jól csomagolható termékek és jól artikulálható, célzott politikai üzenetek adhatók át, újrastrukturálva életünk kereteit.

Ezeket a törekvéseket tükrözi az ENSZ világnapok sokasága, mint mondjuk, az „introvertáltak”, a „rejtvényfejtők”, az „idegenvezetők”, a „békéért küzdő írók”, vagy épp a „Dj-k világnapja”. Mindezek azonban valóságos közösségeket nem takarnak,

Ilyen kreált részidentitás a nemi vagy szexuális alapon besorolt önazonosság is, melyet ma – a világmárkák mintájára – globálisan, nemzetek felett, a szakrális kapcsolatokat elvágva kívánnak teríteni mint csoportképző tényezőt. E globális nagytőke által is piaci érdekek miatt támogatott törekvés eredménye az LMBTQ ideológia erőltetése, mesterségesen alkotott jelképeinek, kultuszának (szivárvány, Pride-hónap, tudatosan a fiatalokat célzó „érzékenyítő” kampányok sora stb.) terjesztése és jogi leképezése.

Ferencváros polgármester asszonya – mint a honi ellenzék többsége – e globálisan robogó identitás-vonatra pattant fel újfent, épp most egy látványos padfestés erejéig. A magyar társadalom nagyobb része azonban – talán a kommunista jelképrendszer hasonlóan erőszakos terjesztésének még ma is bennünk élő emléke miatt – 2023-ban sem vevő erre. Ezért a mögöttünk hagyott napok átfestős közéleti börleszkje ugyanolyan komolytalan, mint az önazonosságot padra festeni. 

Festett újabb „önazonosságai” csak félresminkelik létezésének értelmét: pihenést nyújtani bárki számára – akik egyébként felnőtt embereként odahaza, saját intimitásuk terében azt és úgy tesznek magukkal és egymással, amit és ahogy szeretnének. Ahogy egy pad nem lehet színtere a szexualitás virtigli és provokatív reklámhadjáratainak, úgy kellene a közbeszédben is visszafesteni a természet színére azokat a szivárványos harci témákat, amelyek más, valóban mindenkit érintő kérdések elől foglalják a közfigyelmet, és erőszakolásuk előbb-utóbb kontraproduktívvá válik.

És akkor aztán a csendes elfogadás és a meleg büszkeség két széke között visz az út: a pad alá.