A valóság ehhez képest sokkal árnyaltabb. Semmi nem dőlt el Ukrajnában, sőt az offenzíva teljesen még ki sem bontakozott. Tavaly nyáron és ősszel is 2 hónap kellett az ukrán áttöréshez ÉS!!! akkor is komoly veszteségek érték Kijev haderejét. Arról nem beszélve, hogy naivitás azt hinni minden nyugati eszköz elpusztíthatatlan. Miért lenne? Egy orosz-iráni drón, egy pontos tüzérségi találat ugyanúgy megsemmisíti a nyugati technológiát mint az oroszt. Egyszerűen nem léteznek CSODÁK egyik oldalon sem.
Emellett a támadás nehéz Ukrajna számára, mert Oroszországnak volt ideje felkészülni és erős védelmi vonalakat kialakítani. Arról nem beszélve, hogy a sikeres offenzíva egyik fő eleme – a MEGLEPETÉS – nincs jelen, hiszen az egész világ tudta, a jó idő bekövetkezte után jön Kijev akciója. Fenti tények alapján értelmezhetetlen mindkét oldal reakciója itthon…A harcok folytatódni fognak és a hadjárat „eredményeiről” – bármelyik fél vonatkozásában – hetek múlva lehet pontos következtetést levonni…Ez az igazság!”
***