Budapestet is tönkretette a baloldal

2023. június 13. 13:30

Mára pedig ott tartunk, hogy Karácsony lépni sem tud Gyurcsány nélkül.

2023. június 13. 13:30
null
Kaszab Zoltán
Vasarnap.hu

„Karácsony az elmúlt lassan 4 évben három projektet adott át, a Blaha Lujza teret, a 3-as metrót és a Lánchidat, bár mindegyiket botrányok övezték az elmúlt években. Ráadásul a »siker« azért is felemás, mert mindhárom beruházást még a Tarlós-féle városháza készítette elő, vagy kezdte el.

Azt már látjuk, hogy mit veszítettek a budapestiek azzal, hogy nem Tarlós István a főpolgármester.

De mit kaptak cserébe? Kaptak egy gyengekezű vezetőt Karácsony Gergely személyében, akinek a politikai mozgástere folyamatosan szűkült az elmúlt években Gyurcsány Ferenc hatalomtechnikai ügyeskedéseinek köszönhetően.

Mára pedig ott tartunk, hogy Karácsony lépni sem tud Gyurcsány nélkül, sőt, ha a bukott miniszterelnök füttyent, a főpolgármester már cselekszik is.

Jól mutatta ezt, amikor a DK elnöke amiatt kritizálta, mert nem elég kemény a kormánnyal. Láss csodát, Karácsony másnap elkezdett keménykedni, belemenni a felesleges harcokba. Mert lehet véleménykülönbség a város és az ország vezetése között, ahogyan Tarlós István idejében is volt. Csak nem mindegy, hogy mi a cél. Karácsonynál és a mögötte álló Gyurcsánynál pedig ez a cél még csak véletlenül sem a város fejlődése, fejlesztése. Ezt 4 év elteltével azt gondolom, hogy már a fővárosiak is tisztán láthatják. Ezért kell 2024-ben minden eddiginél felelősebb döntést hozni. Mindenki választhat majd, hogy a kormánnyal való felesleges acsarkodás, vagy a város érdekei a fontosabbak neki.”

***

Nyitókép: Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. június 14. 21:42
Karácsonyból egy kiváló porszívó-ügynök lenne. Olyan kedves arccal tud, - és valóban meggyözöen -, olyan badarságokat mondani, hogy az embernek kétfelé áll töle az orrcimpája. De polgármesternek...? isten ments. Egy német túrista találkozik az utcán és panaszkodik Karácsonynak, hogy annyira piszkosak a budapesti utcák, hogy a felesége elcsúszott egy kutyapiszkon. De ez még hagyján lenne, mert az utikönyben azt olvasta, hogy baloldali vezetés alatt ez a város tipikus nevezetességeinek fontos részét képezi, - ugyan még nem ungarikum, de már legalább budapestikum. Csakhogy közben szegényke ráesett egy hányadék-tócsára is és arról nem olvasott az utikönyvben semmi érdekeset, amit felettébb furcsának talál: "Mi az, hogy koszosak a budapesti utcák?" kédezi Karácsony ingerülten. És észhez kap, hogy neki most udvariasságból mégiscsak németül kellene válaszolnia, ami természetesen egyik a sok nyelv közül, amit a kisujjából kiráz: "Unsere Strassen sind nicht schmutzig, sondern naturbelassen, mein Freund." Minthogy ezzel a német nyelvtudása hirtelen mégiscsak kimerült, magyarul még hozzátette: "Budapest egyébként olyannyira zöld város úram, hogy engem Ön nyugodtan nevezhet akár Füpolgármesternek is." Majd Gergö visszabújt a közben a sártól lesuvickolt gumicsizmájába és az eldobott óvszerek és konzervdobozok között ügyesen szlalomozva elindult hazafelé. A soförje ugyanis telefonált, hogy elakadt egy kátyuban. Gergö, bölcs sügérünk mivel jött újfent elö? "A bozót barátaim nem más, mint méhlegelö. Bár ötletére az emberben megáll az agyvelö, Ellenzéki táborában ezzel mégis felfelé ível ö.
hátakkor
2023. június 14. 05:54
"Mára pedig ott tartunk, hogy Karácsony lépni sem tud Gyurcsány nélkül." Első nap óta, mikor becangázott KaliFeli. Mire beért már tele volt Dobrev katonákkal a Városháza.
Palatin
2023. június 13. 21:15
Budapestet a DK-tól és Karácsonytól kell megvédeni és megmenteni. Radnóti, kedvenc költöm ma ilyesmit írna erröl az alkalmatlan Mekk Elekröl: Nem tudhatom Karácsony, hogy neked e város mit jelent, Nékem szűkebb hazám e gyöngyszem, örök, ékes és szent. A sors cikcakkos útjain barangolván, ha újra megcsodálom, Praclid nyoma szívem csücskén oly rút, hogy falra mászom. Hát mit tettél bölcsömet ringató kis hazámmal te ripacs? A városunk fennségét akarókkal miért vagy oly makacs? Miért vagy mostoha Lánchidunkkal, hogy az már tragacs? Egy bohóc vagy Gergő, bár sapkádról hiányzik a pamacs. Árpádunk helyett te Gyurcsányt, e simlis kóklert kedveled, Benne kenyéradódat, pártolódat, utad egyengetőjét leled. Hazád, városod nincs neked, szemed a dícsfénybe réved, Eközben a bús a fenébe kiván téged elárvult pesti néped. Mert bölcs és hazádat szerető nem lévén, te lankadt manó, Egy személyben is murisabb vagy mint a jó Hacsek és Sajó. Mamlaszságban, balgaságban sehol nincs hozzád fogható, Se, ki bolsevista árulásra oly szószegön és rögvest kapható.
Menhetten
2023. június 13. 18:58
Szent bimm-bamm! Micsoda üres, giccses duma ez...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!