Így lehet busás hasznot húzni Orbán gyalázásából

2023. június 04. 11:19

Molnár Áron, művésznevén noÁr fröcsögő politikai aktivista cége például 2021-ben 0, 2022-ben azonban már 1,5 millió forint nettó árbevételt ért el.

2023. június 04. 11:19
null
Felhévizy Félix
Magyar Nemzet

„Felhévizy Félix maradi, konzervatív ember. Szeret téli estéken a hatalmas mahagóni könyvszekrénye előtt üldögélni kedvenc foteljában, és egy jó könyvet olvasva vörösbort kortyolgatni. Nyáron pedig nagyon szeret a virágzó leanderei között pihengetni a teraszon és közben a világ dolgain elmélkedni. Ha tehetné, soha nem foglalkozna politikával, csak szépirodalmat és nagy hadvezérekről szóló könyveket olvasna, na és természetesen Fradi-meccsekre járna. De sajnos ezt nem teheti meg, mert újra és újra harcba hívja őt a közélet és azon belül a baloldali megmondóemberek bicskanyitogató megnyilvánulásai. 

A Magyar Nemzet egy rendkívül érdekes sorozatot indított, ahol sorban mutatja be tényekre támaszkodva természetesen a baloldali ellenzékhez köthető médiumok, influenszerek, megmondóemberek, egyszóval a holdudvar meglepő anyagi gyarapodását. A hírlapíró egyik ámulatból a másikba esett, amikor ezeket a cikkeket elolvasta. 

Érdemes néhány fontos címet kiragadni a sorozatból, olvassák el őket, érdemes:

Karácsony korábbi munkahelye, a Medián is növelte bevételét a bukott kampányévben; Rekordbevételt ért el a bukott kampányévben a baloldalhoz közeli plakátcég; Növekvő nyereség, tízmilliós osztalék Krekó Péter cégénél a baloldal bukott kampányévében; Nőtt a Telex külföldi támogatása tavaly, visszaeshettek az olvasói támogatások;  Nyereségbe ment át a bukott kampányévben a külföldi finanszírozásban érintett MSZP-s cég; Tovább növelte bevételét a Magyar Hang nevű dollármédium;  Rekordbevételt ért el a bukott kampányévben a választást nagyon félremérő Publicus. De a balos influenszerek is jól jártak, sőt busás hasznot húztak Orbán és a kormány folyamatos bírálatából és gyalázásából: Tovább növekedett a baloldal egyik kampánydalát jegyző politikai aktivista cége;  A baloldal tanácsadója, Osváth Zsolt tovább növelte bevételeit a bukott kampányévben; 50 millió forint osztalékot vett ki a Márki-Zay mellett kiálló Dancsó Péter a Videómániából.

Molnár Áron, művésznevén noÁr fröcsögő politikai aktivista cége például 2021-ben 0, 2022-ben azonban már 1,5 millió forint nettó árbevételt ért el. Az éves beszámoló kiegészítő melléklete szerint 16,2 millió forint támogatást kaptak magánszemélyektől és vállalkozásoktól. Ez az összeg 2021-ben még csak 11,4 millió forint volt, tehát az adományokból befolyó összeg 42 százalékkal nőtt. A nagyszájú színészt még a baloldalról is kritizálták korábban, hogy túlságosan rátelepszik a tüntetésekre, így népszerűsítve a webshopjának a termékeit. De a VV Zsolti néven ismertté vált influenszer Osváth Zsolt cége is szárba szökkent. ”

***

Nyitókép: Mátrai Dávid

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jánosbácsi
2023. június 04. 20:03
Mészáros Lőrinc másodpercenként keres másfél milliót .:D
Menhetten
2023. június 04. 18:58
"Magyarország számára jó hír, hogy Törökországnak továbbra is békepárti elnöke van. Gratulálok Erdogan elnök úrnak!" --Orbán Viktor. Erdogan veje azért ad el Bayraktar TB2-es drónokat Ukrajnának?
18.0 fok
2023. június 04. 17:31
busás haszon: 1.5m ft egy év alatt. vidéki fideszeseknek mondom, hogy ez egy budapesti középfokú IT-s havi fizetése.
Zsolt75
2023. június 04. 17:19
"Én is véletlenül kerültem bele a filmbe. Annyira nagy a kapkodás, a fejetlenség a regnáló kormányban, hogy egyszerűen, nem ment át nekik, hogy ki az a Molnár Áron." Jájjjúgyelnyomnának, még szerencse, hogy nem ismernek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!