„Úgy tűnik, hogy Brüsszelben egyre elszántabbak azzal kapcsolatban, hogy bevezessék a kötelező áttelepítési kvótát, hiszen az Unió belügyi biztosa a napokban azt mondta, hogy az mindenkire, még a rendelkezést elutasító tagállamokra nézve is kötelező érvényű lesz. Ugyanakkor Brüsszel ezzel az intézkedéssel csak a bajokat terítené szét a tagállamok között.
Hogy a probléma gyökerét megértsük, érdemes visszaidéznünk egy, a nyugati liberális elit és a brüsszeli kör által ünnepelt politikus 2010-es szavait. Ez a vezető 2010-ben azt mondta, hogy a multikulturális társadalom építéséről szóló kísérlet megbukott. Úgy fogalmazott, hogy az álom, amely szerint a »multikultiban« az emberek »boldogan élnek egymás mellett« egyszerűen nem működik és a bevándorlóknak többet kell tenniük a beilleszkedésért, például meg kell tanulniuk a befogadó ország nyelvét.