Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

A szakértő szerint a jelentős erők ellenére sem sikerült gyors áttörést elérniük, így az ellentámadás inkább a herszonira, mintsem a harkovira emlékeztet.

„Olyan nagy az ukrán és orosz potenciál közötti különbség, hogyha nem sikerül komoly eredményeket elérni az ellenoffenzíva során, akkor előfordulhat, hogy a Nyugat is inkább a tárgyalások felé terelné Ukrajnát” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, a Mathias Corvinus Collegium geopolitikai műhelyének vezetője.
„Egyértelműen megindult az ukránok nagy ellentámadása, amelyet Kijev a nyugati szövetségeseitől kapott harckocsikkal hajt végre. Az offenzíva fő irányának Tokmak, így Zaporizzsja megye tűnik, tehát

az Azovi-tenger felé indultak el”
– értékelte az ukrán erők mozgását Demkó Attila.
Elmondta, hogy nagyobb ukrán sikerekről nem tudni, ám valószínűleg ilyen egyelőre nem történt, máskülönben Kijev minden bizonnyal már bejelentette volna.
Ukrajnának a jelentős erők ellenére sem sikerült gyors áttörést elérniük, így az ellentámadás inkább a herszonira, mintsem a harkovira emlékeztet, tehát amikor nagy frontális ukrán támadások nagy ukrán veszteségeket hoztak – emlékeztetett a tavalyi heves herszoni harcokra a szakértő.
***
Nyitókép: Földházi Árpád
