Alaposan kihúzta a gyufát az RTL Gulyás Gergelynél: ezért neheztel a csatornára (VIDEÓ)
A csatorna riportere nem erre a válaszra számított.
Az intézkedés meglepte Büttl Ferenc közgazdászt.
„Csütörtökön bizonyossá vált, hogy a 2022 ferbruárja, azaz lassan másfél éve velünk levő ársapkáktól augusztusban elbúcsúzunk, és a rögzített áras alapvető élelmiszereket majd a kötelező akciók rendszerében értékesítik tovább a boltokban. A Mérce által megkérdezett szakértő szerint ezeknek a termékeknek az árát sokkal inkább a forint-euró árfolyama fogja meghatározni, mint a kormány akciói, miközben az infláció még mindig olyan magas lesz, hogy arra szomszédos országokban jövedelempótló intézkedéseket vezetnek be.
Mint ismert, tegnap Gulyás Gergely kormányinfó keretében jelentette be, hogy augusztus elsejétől megszünteti a kormány az élelmiszerárstopot minden eddig hatósági áras terméknél. Az árstopból kikerülő termékekre kiterjesztik majd a júniusban más termékeknél már beindított kötelező akciózást. A boltoknak a beszállítói árhoz – tehát ahhoz az árhoz, amelyen ők a termékhez hozzájutnak – képest 15 százalékkal olcsóbban kell majd adniuk a hatósági árazásból kikerülő termékeket az üzletekben. A kötelező akciózás nem egész termékkategóriákra érvényes, de a miniszter szerint legalább két terméket akciósan kell adni egy kategóriából.
Az intézkedés meglepte Büttl Ferenc közgazdászt, a Megújuló Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnökét, és ezzel szerinte nincs egyedül a gazdasági kérdéseket közelebbről vizsgáló szakemberek között. Lapunk rendszeres szerzője – aki márciusban részletes cikkben elemezte az árstopok rendszerét újraelosztási-igazságossági szempontból – maga szeptember-október környékére várta a kormánynak ezt a lépését.”
***
Nyitókép: Mandiner Archív