És a Bokros-csomag, aminek mázsás súlyával gyalogolt bele az MSZP-SZDSZ-koalíció a választásokba. Emlékszem a Horn–Orbán-összecsapásra, ahol a nyolcvanas évek fásult, cinikus művházigazgató karakterét hozó miniszterelnököt egyszerűen lemosta a szemtelenül céltudatos és laza Orbán.
Emlékszem arra is, hogy a választások első fordulója megbolygatta gimnáziumom lelkivilágát, ahogy boldogult némettanárom kifejtette: sötét ló ez a Fidesz, még bármi lehet belőle. Majd hozzátette, hogy
az igazán aggasztó az, hogy Csurka is bekerült a parlamentbe.
Az első forduló természetesen még nem döntött el semmit, a Fidesz komoly taktikázásra kényszerült. Bár listán a szocialisták kaptak többet, de a biztonságos kormánytöbbség az MDF és a kisgazdák megszelídítésével elérhető volt. Kőkemény tárgyalások következtek, és ahogy fel tudom idézni, Torgyántól azért tartott a polgári szimpátiájú rokonság. A történet további része ismert, a hárompárti koalícióval új, kiegyensúlyozott szakasz kezdődött az ország életében, és az SZDSZ elindult a kimúlás lassú útján.
Visszagondolva azért a teljesen más politikai képlet ellenére döbbenetesen hasonló tendenciák működtek huszonöt éve is: a MIÉP bekerülése azonnal előhívta a nacionalista (és antiszemita) kártyát, és a négy évet végigkísérte a Fidesz revolverezése is ezzel.