Épp negyedszázada indult meg a Fidesz a kormányzás felé.
Huszonöt évvel ezelőtt tartották az országgyűlési választások első fordulóját. Ahogy régebb óta fiatal olvasóink emlékezhetnek rá, még kétfordulós voksolások zajlottak, vagyis két hétig lehetett izgulni és kampányolni az első eredményhirdetése után.
1998-ban középiskolás éveim kezdtem, így a választójoggal nem, ugyanakkor közéleti kíváncsisággal már jócskán rendelkeztem, így végigkövettem a választási szezont. Politikai eszmélkedésem alapélményei még ’89-re nyúlnak vissza, emlékszem, hogy tapadtunk a tévére a köztársaságot kikiáltó Szűrős-beszédnél, majd arra is, hogy vasárnapi ebédeknél végigdisputáltuk az MDF kormányázását (R.I.P. Uborka, legjobb paródiaműsor) és a Horn-féle visszarendeződés kiábrándító éveit.
A '98-as választások előtt bennem, ahogy talán szinte mindenkiben ott élt
a Stadler-féle vállalkozói világ abszurditása.
És a Bokros-csomag, aminek mázsás súlyával gyalogolt bele az MSZP-SZDSZ-koalíció a választásokba. Emlékszem a Horn–Orbán-összecsapásra, ahol a nyolcvanas évek fásult, cinikus művházigazgató karakterét hozó miniszterelnököt egyszerűen lemosta a szemtelenül céltudatos és laza Orbán.
Emlékszem arra is, hogy a választások első fordulója megbolygatta gimnáziumom lelkivilágát, ahogy boldogult némettanárom kifejtette: sötét ló ez a Fidesz, még bármi lehet belőle. Majd hozzátette, hogy
Az első forduló természetesen még nem döntött el semmit, a Fidesz komoly taktikázásra kényszerült. Bár listán a szocialisták kaptak többet, de a biztonságos kormánytöbbség az MDF és a kisgazdák megszelídítésével elérhető volt. Kőkemény tárgyalások következtek, és ahogy fel tudom idézni, Torgyántól azért tartott a polgári szimpátiájú rokonság. A történet további része ismert, a hárompárti koalícióval új, kiegyensúlyozott szakasz kezdődött az ország életében, és az SZDSZ elindult a kimúlás lassú útján.
Visszagondolva azért a teljesen más politikai képlet ellenére döbbenetesen hasonló tendenciák működtek huszonöt éve is: a MIÉP bekerülése azonnal előhívta a nacionalista (és antiszemita) kártyát, és a négy évet végigkísérte a Fidesz revolverezése is ezzel.
ami ma is ugyanúgy fut, csak a médiaerőtér vált kiegyenlítettebbé.
És persze a huszonöt éve lezajlott választások után felálló hatpárti parlament egyetlen pártelnöke sem aktív már, viszont a miniszterelnököt ugyanúgy hívják ma is.
Demokráciában nem bevett jogalkotás, a Sándor-palotába vágyó Magyar Péter és a visszatérő Orbán: Kiszelly Zoltán elemezte a Lex Orbánt.
„Egy demokratikus rendszerben a törvényeket nem lehet egy konkrét politikai szereplő közéletből való kiszorításának szándékával megalkotni, különösen nem visszamenőleges hatállyal.”
A rendszerváltó filozófus a 444 Qubit oldalának oszt tanácsokat arról, hogy Magyar Péter miként tudná elegánsabban lemészárolni a fékek és ellensúlyok teljes rendszerét.
Az MSZP és az akkor az ország és az állam kulcspozícióit elfoglaló elitek hatalma nem a demokratikus rendszer legitimációjából eredt, hanem a diktatúra idején felhalmozott kulturális tőkéből.
A Karmelitában szólalkozott össze Magyar Péter és Havasi Bertalan, utóbbi már közben azt is bejelentette, Orbán Viktor sajtófőnökeként folytatja.
Az előző kormány beavatkozásainak köszönhetően kiváló alapokról indulhatnak Magyar Péterék.
„Az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye: léte nemzeti ügy, jövője pedig közös felelősségünk.”
Horváth Levente Kína-szakértő, az MCC Ázsiai–Magyar Kapcsolatok Irodájának vezetője szerint a világgazdaság mellett a világpolitika súlypontja is egyre látványosabban Kelet felé tolódik.
