Politikai pedofília

2023. május 20. 07:13

E történetben a diákok pajzsnak kellenek.

2023. május 20. 07:13
null
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

„Hadházy, a Momentum meg a többi politikai pedofil fedezékként használja ezt a pár ezer ifjút. Megafont nyomnak az éppen aktuális Lili kezébe, és a színfalak mögül az ilyen-olyan somogyizoltánok hátulról böködik, hogy üvöltsön, káromkodjon valami orbitálisat, szidja a rendszert, diktatúrázzon, hátha megírja majd a New York Times. Ha pedig egy józan hang visszaszól, hogy »Hé, ez butaság, Lilike, ülj a helyedre, kapa, inkább tanulj, olvasgass még pár évet, mielőtt nekiállsz kocsis módjára káromolni magadnál csöppet műveltebb államférfiakat, államnőket!« – akkor kezdődik az előre megkomponált nemzetközi vircsaft. Hogy juj, kisgyermekekre támadtak Orbánék, bántják szegény Lilit, pedig ő csak egy ártatlan diáklány. És a többi. 

Ördögien ravasz módszer ez, ám nemzetközileg tesztelt: lám, Gretából is világsztárt faragtak, hiába mondott (mondattak vele is) sült ökörségeket.

És hát miket is mondhatna az éppen aktuális Greta, Lili, mint amit elétolnak, amit éles elméjű súgói súgnak. Errefelé például az elektromos rollerjét fürdető Fegyőr András az egyik súgó – csak úgy sugárzik körülötte a szakértelem, mint egy napelemes atomerőműből.”

Nyitókép: Hadházy Ákos Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. május 21. 21:11
A sok hülye tini, azt sem tudja, hogy mit csinál, de láthatóan jó bulinak tartják. A gyurcsányista felbújtók megpróbálják összegereblyézni a szellemi és erkölcsi szemetet, mert mások már nem hallgatnak rájuk. Pankotai Lilivel kapcsolatban engem az lep meg a legjobbam, hogy ö egyáltalán gimnáziumba járhat. Ha ilyen idióták ma gimnazisták lehetnek, akkor tényleg baj van a magyar közoktatással. Ezért az örületért, ami folyik teljességében Gyurcsány, - az az átkozott felforgató politikai huligán - a felelös. A HADHÁZY ÉS PANKOTAI LILI FÉLE ESZTELEN FELFORGATÓKAT A GYURCSÁNYISTA SÖTÉT NEMZETGYALÁZÓ ÁRULÁS "KULTÚRÁJA" TERMELI KI. Pankotai Lili egy NoGo lett az iskolájában, és ezt magának is be kellett látnia. Ö egy olyan piszkos folttá vált, amit egy magára valamit is adó iskola nem türhet el. Én pl. nem adnám olyan iskolába a gyermekemet, ahol egy ilyen trágár, félrevezetett, a hazáját mocskoló diákot megtürnek. És nyilván egy normális pécsi család sem gondolkodik máshogy. Az egyházi iskolák nem bunkóknak valók. Pankotai Lilinek egy szegény tanyasi, összevont osztályos iskolában lenne a helye, hogy kilépjen az aranykalitkájából és közelebb kerüljön a valósághoz. Gyurcsány országlása idején több száz vagy ezer is talán ilyen volt.
Pierre
2023. május 21. 14:01
ezek a fiatalok maguktol tuntetnek. Amikor a diakokat pajzsnak hasznaljak, az olyan, mint amikor a bunszervezetetek elveszi a magyar polgaroktol az oktatasi intezmenyeket, majd propagandajaban harsogja a foleg fidelitasos fiatalokkal eloadott sirankozast, hogy miert allnak le a nemzetkozileg fizetett osztondijprogramok.
csulak
2023. május 20. 18:10
SOHA TOBBE BALOLDALT !
világbéka
2023. május 20. 16:05
Simkó Edit főtanár, a tüntetés egyik reklámarca LIlike mellett. Őszintén örülök, hogy a TASZ-os alkalmazása óta már nem tanit az iskolában: ilyen tehetségtelen tanbetyárnak nem is lett volna szabad. Aszongya: Edit Simkó Vasárnapi krónika (félmosollyal olvasandó, mert úgy írtam A Sándor-palota (hivatal) megnyitotta a Sándor-palota (épület) kapuit. Lelkes diákok(EDF) és tanárok (Pedagógus Egység) elhatároztuk, hogy megnézzük és forgassunk ott egy rövid filmecskét (szabad!), hogy megmutassuk belülről az épületet. Lássuk már, mire megy az adónk, mert az iskolák állapota siralmas, oda nem jut elég. 0; A történet. Beálltunk a sorba a tér legtávolabbi sarkán. Természetesen kiszúrtak minket, hiszen nem is rejtőzködtünk. Láthatóan erős figyelmet kaptunk. A sor lassan haladt. A legszélesebb helyen egyszer csak újságírók kezdtek csoportosulni. Mikor odaértünk, odagurult a fekete kisbusz, és NK kilibbent belőle a szemetelő esőben. Odajött örülni, hogy eljöttünk. Mi pedig nem örömködtünk, hanem elkezdtük mondani az oktatás problémáit. Katalin asszony bepróbálkozott, a remek életpályamodellel, de gyorsan elmondtuk, hogy ez mekkora szemfényvesztés. Onnan tudható, hogy ezt pontosan tudhatta, hogy átlendült „finom” offenzívába, de ez sem jött be, mert nem megszeppent, hívekkel találkozott, hanem az oktatásért kiálló emberekkel https://www.facebook.com/photo?fbid=6702800799753632&set=a.979738285393274 Ez még azt sem tudja, hogy a Sándor palotát a Fidesz újitotta fel, de a bolsevikok vették birtokukba? 2005.07.28. 23: Sólyom László megválasztott államfő beiktatási ünnepségét a Sándor-palota tükörtermében tartják jövő hét pénteken – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. A meghívott vendégeken kívül csak operatőrök és fotósok lehetnek majd jelen, az újságírók a Sándor-palota sajtótermében kivetítőn kísérhetik figyelemmel az eseményt, amelyre csak a legfőbb közjogi méltóságok, a miniszterek és az ombudsmanok kapnak meghívást. A meghívottak között van Göncz Árpád volt köztársasági elnök. https://magyarnemzet.hu/archivum-magyarnemzet/2005/07/zartkoru-beiktatas-a-sandor-palotaban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!