Budapest lett a politikai eszközzé silányított város

2023. május 04. 11:25

Bízzunk benne, hogy 2024-ben ezt a budapestiek többsége is megérzi majd.

2023. május 04. 11:25
null
Kaszab Zoltán
Vasarnap.hu

„A fő kérdés ugyanakkor valójában nem is Karácsony és Gyurcsány viszonya, hanem hogy kettejük kakaskodásának miért kell, hogy a budapestiek igyák meg a levét? Miért kell egyáltalán egy polgármesternek a kormánnyal konfrontálódnia? Nagyon jó példák vannak arra, hogy egy ellenzéki városvezető hogyan tud bizonyos ügyek mentén együttműködni a kabinettel. Miskolc, Salgótarján, vagy épp Eger első embere tudna erről mesélni. Persze itt sem zökkenőmentes az együttműködés, de

ezek a példák mutatják, hogy a kormány igenis érdekelt abban, hogy minden település, még az ellenzéki vezetésűek is fejlődjenek.

És hogy kollaboránsok lennének az említett városok vezetői? Nem gondolom. Sőt, éppen ők azok, akik azt teszik, amire a választók felhatalmazták őket. Képviselik városuk érdekeit és dolgoznak a fejlődéséért. Pontosan a demokráciára oly’ sokszor hivatkozó Gyurcsány Ferenc az, aki szembeköpi a demokráciát azzal, hogy az emberei által irányított városokat és Budapestet is a saját politikai játszmáinak túszává teszi. Mert a választók nem erre hatalmazták fel, a városvezető – ahogyan a neve is mutatja – a várost vezeti és nem elsősorban pártpolitikus. Bízzunk benne, hogy 2024-ben ezt a budapestiek többsége is megérzi majd.”

***

Nyitókép: Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2023. május 05. 00:17
A jobboldal feladata az organikus társadalmi rend helyreállítása a liberáldeviánsok homogenizáló törekvései ellenében. A sorosista álcivil, politikai szervezetekkel szemben a valódi civil társadalom rehabilitálása. A szabadság halálát a szabadság minden határon túl való kiterjesztése a liberalizmus hozza el. Európa jövője a keresztény konzervativizmus.
tapir32
2023. május 05. 00:16
Karácsony takarodj!
Xena99
2023. május 04. 23:28
Majd lesz itt még sírás rívás, ha a sok Butapesti rájön hogy a bal...vagy inkább beltenyészet kilopja a szemüket is, aztán ráfogja a nyuszira...! Bár karigeri csak egy szellemi kizsákmányolt.. Az igazi tettes a gazdi...gyurcsótány bácsi...
Lajoss
2023. május 04. 17:56
Zoli,hiába,az állampárt nem rúg labdába a fővárosban..:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!