Apáti Bence is megírta egy Facebook-posztban, hogy Vágóval voltak gondok az utóbbi időben, de nyugodjék békében. Na, ezen a libernyákok mélységesen felháborodtak, és epét hánynak. És persze olyan gyűlölködésbe és sivalkodásba kezdtek, amilyenre csak toleráns libsik képesek kiadni magukból. Nehezményezik, hogy Bence – szerintük – csúnyán beszélt Vágóról, és ezért Apáti halálát kívánják.
De kívánják ők rendszeresen Orbán Viktor halálát is, újabban a pápáét is
(amióta nem bevándorlók lábait mossa, hanem a háború befejezésére szólít fel, vagy az abortusz ellen beszél, meg úgy általában mindenkiét, aki nem velük van. Érdekes, valamiért a jobboldalon nem csináljuk ezt. Göncz Árpád halálakor elmondtuk ugyan, hogy milyen gazember volt, de nem örömködtünk. Még Homonnay Gergelynél sem, pedig ő aztán megdolgozott a kritikákért. Nemcsak Orbán halálát kívánta rendszeresen a Facebook-posztjaiban, hanem az összes fideszesét. (Lukácsi Katalin szerint Homonnay istenkereső ember volt. )”
***