- A nyomozás során sajnos elfelejtettek meghallgatni, pedig elmondtam volna nekik, hogy ugyan a „stop propaganda” idegen szavak, de nem azt jelentik, hogy „rendező vagyok”. A mellény egyrészt arra utalt, hogy a kormány hazudik, amikor építési kordonról beszél, másrészt ha már rajtam volt, a felirat nyomatékosította a legfontosabb követelést. Ha meghallgattak volna a frenetikus határozat előtt, azt is bevallottam volna, hogy valóban hajlamos vagyok sokat, hosszú körmondatokban beszélni. De ettől még a következtetésük helytelen. Valóban részt vettem a Momentum képviselőivel a közös gondolkodásban, de független képviselőként nehéz lenne azt állítani rólam, hogy én irányítom azt a frakciót.
- A Színház utcában nem gyűlést tartottunk, hanem dolgoztunk. Azt csináltuk –valóban, egyszerre többen – ami jelenleg a választott országgyűlési képviselők dolga: felléptünk a jogállam visszaépítéséért, a szabad választásokért, a korrupció ellen. Sehol sincsen leírva, hogy ezt csak a parlamentben tehetjük meg. Nem mellesleg: lebontottunk egy törvénytelen kordont, a hazug és agresszív hatalom szimbólumát, bár nem az volt a lényeg.
- A határozatban van egy kis szemétkedős tévedés is: azt írják, hogy sikertelenül próbáltam rögzíteni a hétpontos követelést a Karmelita ajtajára. Nos, ez egyszerűen nem igaz- az más kérdés, hogy távozásunk után a hős vitézek letépték azt.
- Az, viszont fontos, hogy az első alkalommal csak engem büntettek. Ezek szerint a kordon lebontása nem szabálysértés. Ezt helyesen állapították meg.
- A büntetést természetesen nem fogom kifizetni, a meghallgatásomat kezdeményeztem, majd a – nyilván helyben hagyott – határozatot a bíróság elé fogom vinni. Ha a bíróság véletlenül mégis helyben hagyná ezt a vicchatározatot, a költségvetésnek akkor sem lesz bevétele belőle.”