Ferenc pápa boldog volt Magyarországon

2023. május 10. 15:12

A szentatya örömmel osztotta meg velem, jó megtapasztalni, hogy itt élnek az európai, keresztény értékek.

2023. május 10. 15:12
null
Erdő Péter
Index

„A szentatya látogatása csodálatos emléket hagyott minden magyarban. Jelenléte arra ösztönzött bennünket, hogy együtt dolgozzunk nagy és nemes célokért. Ezek a célok például a társadalmon belüli kohézió és a béke, az európai béke.

Ferenc pápa a hozzánk intézett szavaival − a kereszténység legjobb hagyományát követve − megerősítette a béke értékét. Egyesek azt mondják, hogy Magyarország Európa szívében van. Ha megnézzük, hogy mi volt az Európai Közösség alapító atyáinak gondolata, akkor sok egyezést találunk: béke, a népek méltóságának elismerése és a tiszteletteljes együttélés, valamint együttműködés az emberi értékekért. Nem mondanám, hogy Magyarország messze van Európától.

Az egyes találkozásokat követően a szentatya örömmel osztotta meg velem, jó megtapasztalni, hogy itt élnek az európai, keresztény értékek.

Ferenc pápa sokat foglalkozik Európával és annak lelkével. 2014-ben az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa elnökeként elkísérhettem Strasbourgba, ahol beszédet mondott az Európai Parlamentben és az Európa Tanácsban. Már akkor is tükröt tartott hallgatóságának, és felhívta a figyelmet, hogy térjünk vissza az alapító atyák értékeihez.

Ki kell emelnem Ferenc pápa beszédeinek fontosságát is, hiszen mondanivalójának súlya volt, és ezt a magyar emberek magukénak érezték. A fiatalokhoz intézett tanácsait már sok közösségben elmagyarázták és elmélyítették, és azt tapasztaljuk, hogy a szentatya szavaiból egy mozgalom indult el.”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik