„Az Európai Parlament sorra küldi Magyarországra »vizsgálóbizottságait«. Tavaly novemberben az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága (CULT) Bizottságának küldöttsége érkezett hazánkba, az elmúlt napokban pedig az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) tagjainak budapesti látogatásától volt hangos a sajtó.
Az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának 228. cikke teszi lehetővé, hogy az európai parlamenti bizottságok ún. tényfeltáró látogatásokat szervezzenek a tagállamokban, főszabály szerint korábbi petíciókban felvetett ügyek kivizsgálására. Ki kell emelni, hogy az EP belső szabályzatáról van szó, amely nem írhat elő kötelezettségeket a tagállamok számára, így a nemzeti hatóságoknak, kormányzatoknak nem kötelező fogadniuk ezeket a küldöttségeket. 2023 márciusában a görög kormányzat például nem fogadta az EP Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) küldöttségét, amely éppen a tömeges vonatbaleset után és egyben választási kampányidőszakban látogatott az országba.