Hamis plakát, hamis gondolatmenet

2023. május 18. 20:52

Azóta megismertem a plakát mögött álló gondolatmenetet Dobrev Klára szombathelyi előadásának felvételéről.

2023. május 18. 20:52
null
Bauer Tamás
Facebook

„Azt írtam korábban ezen az oldalon, hogy az »Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni« plakáttal nem az a baj, hogy tömör, hanem az, hogy hamis. Azóta megismertem a plakát mögött álló gondolatmenetet Dobrev Klára szombathelyi előadásának felvételéről.

Elismerem Klára kivételes előadói képességét, és egyet is értünk három fontos, összefüggő dologban: az Orbán-rendszerrel való felháborodott szembenállásban, a nyugati demokráciák, az Európai Unió melletti elkötelezettségben, és az euró mielőbbi bevezetésének indokoltságában. Ugyanakkor messzemenően nem értek egyet azzal a gondolatmenettel, amelyet Klára szombathelyi előadásában kifejtett, és amelyet az utcákon megjelent plakáton próbálnak tömören összefoglalni.

Ennek a gondolatmenetnek a lényege a következő. A magyar embereknek az Orbán-kormány uralma alatt fizetett bérek indokolatlanul alacsonyak, és ezekhez a bérekhez képest is alacsonyak a nyugdíjak. Ugyanakkor az infláció jóval magasabb, mint bárhol másutt Európában. Emellett az Orbán-kormány keveset költ egészségügyre és oktatásra. Mindennek fő oka, hogy Orbánék ellopják a pénzt, és összefügg azzal is, hogy nincs nálunk euró, és Orbánék nem is akarják bevezetni az eurót. A Dobrev-kormány véget vet majd a lopásnak, mihamarabb bevezeti az eurót, és ez lehetővé teszi, hogy jelentősen emeljék a béreket és a nyugdíjakat. Ez a gondolatmenet húzódik meg a plakáton szereplő ígéret mögött, miszerint »Dobrev Klára emelni fogja a béredet«.

Vannak ebben a gondolatmenetben, az Orbán-kormánnyal szembeni vádakban helytálló elemek. Vitathatatlanul igaz, hogy kiugróan magas ma Magyarországon az infláció. Klára azonban azon az általános megfogalmazáson túl, hogy »az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikája«, nem mondja meg, hogy miért van ez így. Ez nem véletlen. A magyarországi inflációnak más európai országokkal közös oka a Covid-válság miatt, a válság utáni újrakezdés érdekében tudatosan fellazított pénzpolitika szerte Európában, és az energiaáraknak az orosz-ukrán háborúval összefüggő (már a háborút megelőző orosz exportvisszafogás nyomán beindult) emelkedése.

Annak viszont, hogy Magyarországon jóval magasabb az infláció, mint bárhol másutt Európában, a fő oka egyfelől az, hogy az Orbán-kormány folyamatosan erőltette a gazdasági növekedést (ezt nevezik a közgazdászok a gazdaság túlfűtésének), és ezért gyorsult fel az árak emelkedése már 2017-től, másfelől pedig az, hogy az Orbán-kormány a 2022-es választások előtt hozott intézkedéseivel kivételesen nagy fogyasztói keresletnövelést tett lehetővé nyilvánvaló szavazatvásárlási célból. Ennek legfontosabb tételei a teljes 13. havi nyugdíj kifizetése és a gyerekeseknek nyújtott személyi jövedelemadó-visszatérítés voltak. Az ellenzéki politikusok, köztük Klára egyfelől azért nem magyarázzák meg, hogy miért kiugróan magas a magyarországi infláció, mert annak idején ezeket az intézkedéseket nem kifogásolták, sőt volt DK-s politikus, aki még helyeselte is.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2023. május 20. 13:01
"Azóta megismertem a plakát mögött álló gondolatmenetet Dobrev Klára szombathelyi előadásának felvételéről." Ezt már csak úgy lehet fokozni, ha mindez egy szerencsesütiben volt.
Agricola
2023. május 19. 16:55
Nemcsak hamis a plakát meg a gondolatmenet, de arcátlanul hazug is. A béreket emelnék! A KSH adatai alapján készült grafikon/oszlopdiagram fogyasztói árindex és reálkereseti árindex adatokat mutat be 1960-2022 között. Ebből az derül ki, hogy 2003-2010 közötti időszakban az 1960-as szinthez képest 1,62-1,70 érték között növekedett (alig nőtt), addig 2011-2022 között 1,72-3,02 érték között Jelentősen megnövekedett. Amikor Dobrev férje (Gyurcsány) kormányzott, akkor mi akadályozta őket abban, hogy jelentősen növeljék a reálkereseteket?
csulak
2023. május 19. 13:20
Gyurcsány kergeti az anyját az asztal körül. - No de Ferkó, mit akarsz tőlem, nem szégyelled magad? - Nem én akarom anyám, hanem egy egész ország. SOHA TOBBE BALOLDALT !
zolizolizoltan
2023. május 19. 13:07
Sem Bauernek, sem Dobrevnek nincs igaza. Európában a Covid és a háború miatti infláció már a múlt, egyszámjegyű az EU-ban az infláció. Ennek oka, hogy a háború előtti szintre csökkentek a gáz- és olajárak. Ez nincs így Magyarországon, ezért kurva magas a magyar infláció.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!