Korrekt számítás szerint 2050 körül jöhet az emberiség totális összeomlása

„Gelencsér András professzor tavaly nyilatkozta nekünk, hogy tizenöt–húsz évre sincs meg a jelenlegi életformánk nyersanyagfedezete, vagyis, ahogy ön mondta az imént, ez a civilizáció összeomlik. A Pannon Egyetem rektora számos éles ellenvetést kapott az állításai miatt tudományos körökből is.

Tudom, követtem a vitát. Nézze, ha mindent így folytatunk, annak nemsokára fejreállás lesz a vége, ebben a kutatók a 99,9 százaléka egyetért. Abban nincs egyetértés, hogy ez mikor következik be, és mekkora katasztrófával jár. De mondok én valamit. Ha most kinéz az Akadémia ablakain, ott a Lánchíd előttünk. Tudja, hogy amikor egy hidat manapság felépítenek vagy renoválnak, hogyan tesztelik?

Nem.

Sóderrel megrakott teherautókkal telerakják a felszínét. A hétköznapi életben ilyen soha nem fog előfordulni, de a mérnökök túlbiztosítással dolgoznak: ha a híd az egészen extrém terhelést kibírja, akkor a városi forgalom sem okoz neki gondot.

Sajnos, sokan nem képesek felfogni, hogy klímaügyben is túlbiztosítással kellene dolgoznunk. Pláne, hogy nem tudhatjuk, hol és mikor szakad le a híd. Lefordítva a biológia nyelvére: az ökoszisztémáknál nem lehet precízen kiszámítani, hol a túlterhelési pont, de azt meg lehet mondani, hogy ha a fajok egyre nagyobb számban kipusztulnak, abból előbb-utóbb krach lesz.

Lényegében az ipari forradalom kezdete óta gyorsuló ütemben halnak ki a fajok, hiszen élőhelyeket veszünk el tőlük, és nem utolsósorban irtjuk őket. Mármost a biodiverzitás nem valami romantikus zöld izé, hanem a túlélésünk egyik feltétele. Azt tudjuk, hogy a széndioxidszint változása miatt a felmelegedés, a tengerek savanyodása, az erózió mértéke növekszik. De azon is el lehet gondolkozni, hogy mi van, ha olyan változás indul el, ami az oxigénszintet is módosítja? Azért gondoljuk meg, ha 2000 méterre felmegyünk, az sokaknak nem igazán komfortos, bizonyos munkákat ott már nem lehet elvégezni. Mi van, ha például az Alföldön kevés lesz az oxigén, mert valamit sikerül átbillentenünk? Ez is előfordulhat. Az élővilág persze mindenhez alkalmazkodik, néhány faj kihal, újak jelennek meg. Mi viszont rettentően érzékenyek és sérülékenyek vagyunk.

Úgy érti, hogy az emberi faj kihalása is lehetséges?

Az, hogy az emberiség, mint faj, kihaljon, kevéssé valószínű, de nem lehetetlen. Azt, hogy egy drasztikusan csökkent méretű populáció, egy egészen más körülmények között tengődő emberi populáció legyen az örökösünk, bőven el tudom képzelni. És nem egy-két-háromszáz év múlva, hanem akár néhány évtizeden belül. Nagyon sokan a 2050 körüli időpontra teszik a totális összeomlást, és szerintem ez nagyjából korrekt számítás, ha csak nem történik valami komoly és gyors változás. De ha történhetne ilyen, annak már azért látszania kéne.

(...)

Azt mondta, hogy abnormális ez a népességszám és népsűrűség. A természetben mi a »normális«?

Hogy egy olyan méretű és diétájú emlősállat, mint az ember, ennyire elterjedjen, biztosan nem az. Az emberiség létszáma nagyságrendekkel fölötte van annak, mint ami biológiai szempontból járna neki. Amikor létrehoztuk a mezőgazdaságot, az azonnal megdobta a népsűrűséget, és a technológiánk egyre nagyobb létszámú embert tudott eltartani, de, elnézést kérek, szerintem feleslegesen. Valahogy nagyon bennünk van a hódítás, a mennyiségi szemlélet, hogy tudniillik a több az jobb. Holott, azt hiszem, igaza volt a nagyszerű Edward O. Wilsonnak, aki azt mondta: az embernek legalább a Föld felét békén kéne hagynia; kivonulni, mindenféle intervenció nélkül meghagyni a természetnek, és csak a bolygó másik felén éldegélni. Ennek persze az ellenkezője zajlik, Magyarországon legutóbb például a teljesen esztelen Fertő-tavi léptéktelen beruházás ötlete mutatta ezt meg.

Budapesten sem értem, hogy miért kell majdnem mindent lebetonozni és folyamatosan építkezni. Ahol lehet, fel kéne törni a betont, és egy négyzetcentimétert sem volna szabad beépíteni már.

mindenütt ez folyik, miközben azzal nem sokan óhajtanak foglalkozni, hogy Magyarország meglévő épületállományát újítsák fel, és azt hasznosítsák. Ehelyett még mindig az úgynevezett zöldmezős beruházások mennek – sokszor a Balatonon is –, mintha attól éreznénk jól magunkat, hogy oda építkezünk, ahol azelőtt a természet volt. Ez, amit látunk, a kapitalizmus csődje, amit persze nehéz Magyarországon kimondani, mert nagyon rossz történelmi tapasztalatunk van egy kísérletről, ami a kapitalizmust próbálta helyettesíteni. Viszont az, hogy ez olyan csúfosan elbukott, két dolgot azért nem jelent. Önmagában nem jelenti azt, hogy a kapitalizmus jó. És az se következik belőle, hogy nincs valamiféle harmadik megoldás.”

***

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner