Vágó István személyében egy szimbólum és egy intézmény távozott

„Vágó István egyedülálló tévés volt. Senki nem akadt rajta kívül a Kádár-kori Magyar Televízió műsorvezetői között, aki a kereskedelmi struktúrában is képernyőn tudott maradni. Azért lehetett mindkét rendszerben sikeres, mert mindkét világnak polgára volt: éppoly szervesen tartozott Rózsa Györgyhöz, Vitray Tamáshoz és Antal Imréhez, ahogy Fábry Sándorhoz, Szellő Istvánhoz és Friderikusz Sándorhoz.

Azzal, ahogy médiajelenléte átívelt a politika 1990-es és a televíziózás 1997-es rendszerváltásán, a kereskedelmi igényű primitivizmus kiüresítő hullámverésében megőrződött a képernyőn egy minden ízében kulturált jelenlét, hangvétel és gesztusvilág. Személyében egy szimbólum és egy intézmény távozott: szimbóluma annak a kornak, amikor a tévéműsorokat még nem üresfejű, felszínes modellek, hanem az értelem és az érzékenység mélységével rendelkező személyiségek vezették, intézménye annak a magyar televíziózásnak, amelynek még tartalmi igénye volt önmaga és a nézői iránt. Nyugodjék békében.”

Nyitókép: Képernyőfotó