„Nem tegnap volt, de annyira régen sem, amikor egy napsütéses délután barátnőmmel a közös névnapunkat szerettük volna megünnepelni egy koktéllal. Ő 18 éves volt, én pedig már majdnem nagykorú. Végzősként úgy éreztük, most már elég felnőttek vagyunk ahhoz, hogy ugyan fényes nappal, de utunk egy budapesti szórakozóhely felé vezessen – akkor még nem tudtuk, hogy hiába.
A kidobó első dolga volt, hogy a küszöb előtt két méterrel elkérje a személyi igazolványokat, amelyek alapján hamar feltűnt neki, hogy akkor én még nem töltöttem be a 18. életévemet, bár csak hetek választottak el a bűvös számtól. Semmilyen kérlelésre nem lágyult meg a szíve, csak annyit mondott: »találkozunk két hónap múlva«.