Az ország főtere a pápai szentmise nyomán egy időre várhatóan szakrális hellyé magasztosul. Szimbolikusan kifejezi, hogy Magyarország továbbra is az európai keresztény kultúra őrzője. E törekvést mutatja a többi között a kormány templomfelújítási programja. Mialatt Európa nyugati országaiban templomokat gyújtanak fel, rombolnak le, alakítanak át késdobáló lebújoknak, addig nálunk 1400 hazai és 400 határon túli templomot hoznak rendbe, munkaalkalmat teremtve és erősítve ezzel is a helyi közösségeket.
Ferenc pápa már korábban köszönetet mondott a sok embernek, akik szorgalommal készítik elő érkezését. Közöttük a szervezőknek, a vendéglátóknak, a Kossuth téri hatalmas színpad és oltár építőinek, a tölgyfából, kőrisből készített pápai trónust megfaragó asztalosoknak. Az ő esetükben május 1. kétszeresen is a munka ünnepe, mert 1955-ben XII. Piusz pápa ezt a napot Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította, és így e nap keresztény ünnep is. (Szent József az ácsok, asztalosok, famunkások védőszentje.)”
Nyitókép: Trenka Attila/Mandiner