Hadházy balladája

„Hajnalba hasadt a Karmelita. Rá visszasüt a nap, békaegér harc napja. Szemközt vele egy hülye barom, agya helyén egy büdös spongya... Pont így kezdődött. Immáron harmadszor. Főhősünk: Hadházy »lónak a f...a« doktor úr. És a csipet csapat, az elektromos rollik és a napelemek szakértői. Mind-mind korunk hőse.

Életük legnagyobb problémája az volt eddig, hogy van-e minden mentes szója latte, de Heraklésznak képzelik magukat. Belpesti Heraklészek a bal…sz utcából. A világ, amit elképzelnek maguknak, már azelőtt szétrothadt, hogy létrejött volna. Agyukba egyszer beült egy kopasz cenzor, de hamar odébb állt, mert a kopasz cenzorok sem bírják a tizenkét hónapig tartó sötétséget.

Ott soha nem kell fel a nap.

Ezek a kis süldő disznók életükben nem éltek diktatúrában, fogalmuk sincs arról, mi a félelem, a kockázat, katonák nem voltak, mindebből kifolyólag meg vannak róla győződve, hogy a v...lagukból rángatták elő az egész világot.

»Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat, / és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak, / hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul. / Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul? / És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény, / elszállnak az első szélre! Mi lesz így? - kérdezem én.«

Cseh Tamás dala ezekről szól. Éppen és pontosan ezekről.

És most eljárogatnak kordont bontani. Bontogatni. Kockázat? Semmi. Közben szelfikéznek, és a hozzájuk hasonló nőiknek meg fiúiknak mutogatják, micsoda hősök ők. Szelfi hősök, szúnyog csődörök, szivárványos kis huszárkák. Meglovagolják a korszellemet, ami egy gendersemleges birka, és megpróbálnak közben olyan arcot vágni, mint a naplementébe néző Clint Eastwood.

De nem nagyon megy.

Olyanra sikerül inkább a nézésük, mint Oriza Triznyáké, amikor a süni kiszagolja a rózsájukból az összes illatot. Egy rakás puhap…cs, egy szakajtónyi s…fej. Most próbálnak katonásdit játszani, mert kölyökkorukban nem jutott más, csak a számítógépen a gombnyomogatás.

Vezérük a Hadházy. Mi sem jellemzőbb ennél – kell még valamit mondanom, Ildikó?

Hadházy, akiben már régen megőrült a boldogtalanság. Ott állt a nyomorult egész ifjúságában a pálya szélén, hóna alatt a vadiúj lasztijával, és abban reménykedett, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer beveszik a játékba. De nem vették. S a farsangi bálon soha nem izzadt le hölgyválaszkor.

Csoda-e, hogy ez lett belőle?”

***

Nyitókép: MTI/Mónus Márton