A méltányos büntetés oké. A magyargyalázás nem.
Talán nem túlzás állítani, hogy egy ország hördült fel az M237-re keresztelt farkas lelövésének hírére. Az első döbbenetet felváltották a vért kívánó, önostorzó, tragikus hangvételű kommentek. De mi azzal a baj, ha politikusok állnak bele a témába, követelik az orvvadász bebörtönzését, és miért kontraproduktív a népharag?
Természetesen az emberi psziché működése felől megközelítve érthetőek a tömegesen érkező reakciók. Az állat teljesítményével kivívta a köz csodálatát, és hogy neve is volt, az még személyesebbé, még szívszorítóbbá, ha úgy tetszik: emberibbé tette tragédiáját. Emlékezhetünk, a teremtésmítoszoknak, a Bibliának, de akár Michael Ende Végtelen történetének is kulcsmomentuma az elnevezés rituáléja:
A farkas és elszánt vándorlása ráadásul mélyen gyökerező szabadságszimbólum is, emlékezzünk csak Petőfi dacos soraira: „Fázunk és éhezünk / S átlőve oldalunk, / Részünk minden nyomor... / De szabadok vagyunk!” Vagy Rudyard Kipling népszerű Dzsungel könyvére... azt tanultuk, azt szívtuk magunkba az irodalomból, gyermekkori olvasmányélményeinkből, hogy a farkas a szabadság, öntörvényűség és büszkeség jelképe.
És akkor ezt a büszke és szabad állatot orvul lelövik. Történik mindez Magyarországon, ráadásul egy vadász puskája által, és azért a vadászoknak sincs jó megítélése a közfelfogásban. Ilyen alapállásból megértéssel kell kezelnünk az érzelmileg túlmotivált, dühödt, frusztrált véleményeket. Hiszen kicsit a mienk volt, szerettük, kötődtünk hozzá, és erre ily kegyetlen véget ért egy ország által követett farkaskaland.
Ez ideáig teljesen oké. Mindez a gyász feldolgozásának része, azonban
A reakciók egyik ága a megtorlásra irányult: a felnégyelés, főbelövés, felakasztás túlzásait leszámítva minimum letöltendő börtönt követelt neki minden megszólaló. Még az ügyben véleményt formáló közszereplők is. És ezzel már komoly gond van, ugyanis senki sem akarna olyan országban élni, ahol az igazságszolgáltatás ítélkezését a közfelhördülés szabályozza. Másrészt bármennyire is fájdalmas, elkeserítő és kiábrándító M237 méltatlanul beteljesült sorsa, az állatokkal szemben elkövetett kegyetlenkedések sorában egy érzelmileg túlexponált esetről van szó. Egyetlen élőlény meggyilkolása is bűn, de a büntetés legyen arányos, törvényes és következetes most is.
A kommentek másik része sokkal veszélyesebb területre vezet: a magyar népkaraktert hibáztatja, a feudális, kisstílű és vandál magyarokat kárhoztatja. Hogy ez csak itt és csak velünk történhet meg, és milyen alávalók is vagyunk nyugati szomszédainkhoz képest, ahol a farkas megúszta épp bőrrel a kóborlást. Pedig épp (az epeömlést leszámítva)
Magyarország ráadásul nemrég szigorította az állatvédelmi törvényét is, tehát ebből a szemszögből szintén igazságtalan a kritika.
Ekképp ha érthető is a bosszúra vágyók farkaséhsége, érdemes elhagyni a falkaszellemet. Nem vagyunk és nem lettünk rosszabbak más nemzeteknél. A vadorzó megbüntetése jogos, az elvakultság nem.
Kép: Alfred Kowalski festménye
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
A Nemzeti Színház színpadán Vidnyánszky Attila rendezésében megszülető Marxtőkéje nem magyaráz, nem ítélkezik és nem menteget. Tetemre hív. Két részben, valóságrajzként, amelyben nem minden az, aminek látszik.
Indul a nemzeti petíciós ívek postázása, március végéig várják vissza a kitöltött íveket.
A biztonságpolitikai szakértő szívesen leülne vitázni bárkivel, de eddig még nem hívták.
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni... Az ember egy kis időre elfordítja vigyázó szemeit az uniós birodalmi központról, erre ott az üvegkalickákban már ismét feltalálták a spanyolcsizm… spanyolviaszt. Most épp a Demokráciapajzs fantázianevű kezdeményezéstől dobtam egy hátast. Demeter Szilárd írása.
Óriási adósságba verné magát az Európai Unió, ha megvalósítaná a januárban kiszivárgott tervet. Ezek alapján tíz év alatt 800 milliárd dollárt fordítanának Ukrajna újjáépítésére és így arra, hogy minél gyorsabban beléphessen a négy éve háborúzó ország az EU-ba.
Tényleg vannak olyan hülyék, akik nem félnek a háborútól és akiket nem érdekel, kinek vannak kiszolgáltatva.
