A méltányos büntetés oké. A magyargyalázás nem.
Talán nem túlzás állítani, hogy egy ország hördült fel az M237-re keresztelt farkas lelövésének hírére. Az első döbbenetet felváltották a vért kívánó, önostorzó, tragikus hangvételű kommentek. De mi azzal a baj, ha politikusok állnak bele a témába, követelik az orvvadász bebörtönzését, és miért kontraproduktív a népharag?
Természetesen az emberi psziché működése felől megközelítve érthetőek a tömegesen érkező reakciók. Az állat teljesítményével kivívta a köz csodálatát, és hogy neve is volt, az még személyesebbé, még szívszorítóbbá, ha úgy tetszik: emberibbé tette tragédiáját. Emlékezhetünk, a teremtésmítoszoknak, a Bibliának, de akár Michael Ende Végtelen történetének is kulcsmomentuma az elnevezés rituáléja:
A farkas és elszánt vándorlása ráadásul mélyen gyökerező szabadságszimbólum is, emlékezzünk csak Petőfi dacos soraira: „Fázunk és éhezünk / S átlőve oldalunk, / Részünk minden nyomor... / De szabadok vagyunk!” Vagy Rudyard Kipling népszerű Dzsungel könyvére... azt tanultuk, azt szívtuk magunkba az irodalomból, gyermekkori olvasmányélményeinkből, hogy a farkas a szabadság, öntörvényűség és büszkeség jelképe.
És akkor ezt a büszke és szabad állatot orvul lelövik. Történik mindez Magyarországon, ráadásul egy vadász puskája által, és azért a vadászoknak sincs jó megítélése a közfelfogásban. Ilyen alapállásból megértéssel kell kezelnünk az érzelmileg túlmotivált, dühödt, frusztrált véleményeket. Hiszen kicsit a mienk volt, szerettük, kötődtünk hozzá, és erre ily kegyetlen véget ért egy ország által követett farkaskaland.
Ez ideáig teljesen oké. Mindez a gyász feldolgozásának része, azonban
A reakciók egyik ága a megtorlásra irányult: a felnégyelés, főbelövés, felakasztás túlzásait leszámítva minimum letöltendő börtönt követelt neki minden megszólaló. Még az ügyben véleményt formáló közszereplők is. És ezzel már komoly gond van, ugyanis senki sem akarna olyan országban élni, ahol az igazságszolgáltatás ítélkezését a közfelhördülés szabályozza. Másrészt bármennyire is fájdalmas, elkeserítő és kiábrándító M237 méltatlanul beteljesült sorsa, az állatokkal szemben elkövetett kegyetlenkedések sorában egy érzelmileg túlexponált esetről van szó. Egyetlen élőlény meggyilkolása is bűn, de a büntetés legyen arányos, törvényes és következetes most is.
A kommentek másik része sokkal veszélyesebb területre vezet: a magyar népkaraktert hibáztatja, a feudális, kisstílű és vandál magyarokat kárhoztatja. Hogy ez csak itt és csak velünk történhet meg, és milyen alávalók is vagyunk nyugati szomszédainkhoz képest, ahol a farkas megúszta épp bőrrel a kóborlást. Pedig épp (az epeömlést leszámítva)
Magyarország ráadásul nemrég szigorította az állatvédelmi törvényét is, tehát ebből a szemszögből szintén igazságtalan a kritika.
Ekképp ha érthető is a bosszúra vágyók farkaséhsége, érdemes elhagyni a falkaszellemet. Nem vagyunk és nem lettünk rosszabbak más nemzeteknél. A vadorzó megbüntetése jogos, az elvakultság nem.
Kép: Alfred Kowalski festménye
„Az, hogy nem lőnek tarkón, az a posztmodern diktatúra itt Európában, de attól ez még diktatúra” – jelentette ki a KlikkTV műsorában az egykori televíziós.
„Valójában a parlamenti figyelmeztetés a politikusi és a publicista szerep összemosásáról szólt” – állapította meg a Faktum tényellenőrző portál.
Egészen bizonyos vagyok abban, hogy az október 23-ai békemenet, ha valóban elszánjuk magunkat, soha nem látott számú résztvevővel számolhat.
Egyszerűen elképesztő, amit ezek megengednek maguknak.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
Bizonyítékokat foglaltak le az álhírbotrány egyik főszereplőjénél, Juhász Péternél.
A volt köztársasági elnök szerint a fosszilis energiahordozókról való leválás nem fog sikerülni atomenergia felhasználása nélkül.
Már elfogták a gyanúsítottat.
