Ahova az állam betette a lábát, ott pusztulás van

2023. március 07. 21:26

Tartalmilag 90 százalékban egyetértettem Matolcsy Györggyel. Interjú.

2023. március 07. 21:26
null
Vajda Zoltán
Jelen hetilap

„Hiába hívta meg az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának január végi ülésére a pénzügyminisztert, a jegybankelnököt és a Költségvetési Tanács két tagját, egyikük sem ment el, hogy válaszoljanak a 2023-as költségvetéssel kapcsolatos kérdéseikre. Bízott benne, hogy elmennek?

Igen, mert egyrészt azt gondoltam, kötelességük eljönni és beszámolni az ország működésének egyik alapját jelentő dokumentumról. Még az Alaptörvény is kimondja, hogy minden jogszabályról, amit rendeleti úton fogad el a kormány, vagyis nem az Országgyűlés dönt róla, a kabinet tagjának, azaz a felelős miniszternek be kell számolnia az illetékes országgyűlési bizottságnak. Varga Mihály pénzügyminiszter az államtitkárát küldte maga helyett, holott előtte nyilvánosan és egy nekem írt levélben is azt közölte, hogy áll a bizottság rendelkezésére. Tulajdonképpen már megszoktam, hogy a kormány tagjai nem tartják be az ígéreteiket. Számukra az nem érték. Kovács Árpádot, a Költségvetési Tanács elnökét és Windisch Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét, a tanács tagját pedig amiatt szólítottam meg, mert aktív szerepük van a végleges költségvetés elkészítésében, hiszen véleményezik azt. Gondoltam, jó lenne, ha elmondanák, hogy látják az idei büdzsét. Végül nem titkolt célom volt, hogy Matolcsy György jegybankelnök a tavalyi emlékezetes gazdasági bizottsági szereplése után nálunk is elmondhasson egy igazságbeszédet.

Mert azt annak tartotta?

Annak. Hozzászólási joggal rendelkező meghívottként ott voltam azon a bizonyos ülésen. Olyan közel ültem Matolcsy Györgyhöz, mint most önhöz, és arra voltam felkészülve, hogy egy technikai jellegű éves gazdasági beszámolót fogok hallani az MNB működéséről, felteszem az oda illő kérdéseimet és megyünk tovább. Ehhez képest egy másfél órás monológ következett, amelyben két percet kapott a beszámoló és a többi a kormányzat elhibázott lépéseiről szólt. Az elején kellett 4-5 perc, mire realizáltam, hogy itt most valami más történik. Gyorsan körbekérdeztem, tud-e valaki adni egy papírt és egy tollat, hogy jegyzetelni tudjak. Furcsa élmény volt. Néztem a fideszes kollégákat, döbbenet ült ki az arcukra.

Nem csoda, hiszen a jegybankelnök nekiment a kormánynak. Ez nem szokás. Ön szerint ez rendben volt?

Tartalmilag 90 százalékban egyetértettem Matolcsy Györggyel. Másrészt bődületes felelőtlenségnek tartottam, hogy egy hivatalban lévő jegybankelnök egy nyílt bizottsági ülésen ilyen éles kritikákat fogalmaz meg. Ez nagyon kockázatos. A befektetők az ilyen bizonytalan helyzeteket szokták kihasználni. A spekulánsok szeretik, amikor a fiskális és a monetáris politika között éles ellentétek vannak. És lássuk be, éles ellentét van. Szakmailag, emberileg.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2023. március 07. 22:27
https://www.magyaridok.hu/belfold/valasztasi-csalas-gyanuja-miatt-nyomoznak-vajda-zoltan-egyutt-jeloltnel-2962675/
Ólat a trolloknak
2023. március 07. 22:15
Dél-Galícziában nem rebbének hívják a vajdát? Vagy került bele egy kis bráca is?
zakar zoltán béla
2023. március 07. 21:55
Még egy roncs.
Ficium
2023. március 07. 21:47
Ahova a DS-t kiszolgálló ballib beteszi a lábát, ott pusztulás van. Lásd Bp.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!