Puzsér nagyon félreérti

2023. március 17. 19:37

1989 után a magyar választók rendszeresen leváltották addig hivatalban levő kormányaikat míg 2010 óta nincs részük efféle élményben.

2023. március 17. 19:37
null
Bauer Tamás
Facebook

„Tulajdonképpen megtisztelő, hogy a Facebookon megjelent véleményem köré valaki az Indexen kerít szenvedélyes, rá jellemzően kiválóan megírt publicisztikát. Csak az a baj, hogy nekem eszembe sem jutott bármiféle pártállami, tehát 1989 előtti »szennyest tisztára mosni«. Előző írásomnak az egykori KISZ-vezetői szerep megítélése (akár Orbán, akár Gyurcsány esetében vagy az enyémben) egyszerűen nem tárgya. Orbán és Gyurcsány korábbi KISZ-titkár voltát nem én hoztam szóba, hanem Gelencsér Ferenc, én éppen ennek félrevezető voltáról beszélek. (Korrektnek tartottam megemlíteni, hogy diákkoromban magam is voltam KISZ-vezető.) Az alapkérdésnek azt tekintem, hogy mennyire mást tettek miniszterelnökként Magyarországgal. Számomra az egyik alapjában véve vállalható, támogatható, a másik viszont elutasítandó. Magam a közélet szereplőjeként az egyiket támogattam, a másik ellen harcoltam és írásaimmal harcolok ma is. Puzsér ebből a különbségből szemlátomást semmit sem ért, kísérletet sem tesz a megértésére.

Persze, nem kötelező megpróbálni megérteni. Én rendszerváltáson a tervgazdaságnak piacgazdasággal, a diktatúrának demokráciával való felváltását értettem korábban is és értem ma is. Ez Magyarországon szerintem megtörtént. Fontos eleme volt ennek a privatizáció – e nélkül rendszerváltás nem lehetséges –, és aki azt sommásan rablóprivatizációként jellemzi, mint Puzsér, arról nem tudom, egyáltalán híve-e annak, hogy a tervgazdaság helyébe piacgazdaság lépjen.

– szerintem ez az állítás Csurka Istvánra és mai fideszes követőire emlékeztet. Talán észrevette Puzsér, hogy 1989 után a magyar választók – akárcsak a lengyelek, románok, csehek, szlovákok, bolgárok, de még az ukránok is – rendszeresen leváltották addig hivatalban levő kormányaikat, vagyis éltek a létező demokrácia kínálta lehetőséggel, míg 2010 óta a magyaroknak – ugyanúgy, mint az oroszországiaknak – nincs részük efféle élményben. Vagy tényleg nem lát ebben különbséget?

Arra pedig, hogy miért mosnék én »közös pártállami szennyest« tisztára, akit már akkor kizártak az MSZMP-ből, amikor Puzsér épp hogy megszületett, Kádár János pedig a Központi Bizottság ülésén Illyés Gyuláé után másodikként említette az én írásomat mint a pártra nézve veszélyest, kár is lenne szót vesztegetni.”

Nyitókép: MTI Fotó, Soós Lajos

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vikijo
2023. március 19. 16:20
A mai ellenzék az amerikából nyomuló ultraliberalizmus áldozata, ugyanis onnan származnak az egyes konkrét témákban elkövetett baklövések mint a migráció, háború, genderizmus stb. kezelése. Amúgy a magyar társadalom politikai váltógazdaságra termett volna de a 19. század utáni nyomor miatt a társadalom nem lépett a kollektív öngyilkosság útjára mint a nyugat amelyben az emberek már nem akarnak dolgozni és önmaguk ellen fordultak a nagy jólétben
MisterX
2023. március 19. 15:22
Nem csodálkozom, hogy Bauer megnyilvánulását Kádár azonnal veszélyesnek minősítette, hiszen a Bauer család Kádár ellensége, Rákosi politikájának volt a támogatója. Annak a Rákosinak, aki Kádárt is ki akarta nyírni.
akiaki
2023. március 19. 14:16
apádat is félreértették? mocsok bauer család!
nemertekafocihoz
2023. március 19. 14:13
Bauer úr! Puzsér Róbert nem szorul a védelmemre, így csak egy megjegyzés ehhez, idézet öntől "Én rendszerváltáson a tervgazdaságnak piacgazdasággal, a diktatúrának demokráciával való felváltását értettem korábban is és értem ma is. Ez Magyarországon szerintem megtörtént. Fontos eleme volt ennek a privatizáció – e nélkül rendszerváltás nem lehetséges –, és aki azt sommásan rablóprivatizációként jellemzi, mint Puzsér, arról nem tudom, egyáltalán híve-e annak, hogy a tervgazdaság helyébe piacgazdaság lépjen." Puzsér úrnak nem hiszem, hogy a tevgazdálkodásról a piacgazdaságra történő váltással lehet a problémája és nem is magával a privatizációval, hanem annak módjával és azt nevezheti rablóprivatziációnak. Minden bizonnyal nem minden privatizáció volt törvénytelen így rablógazdálkodó. Gondolom ezzel ön is egyetért, ugye? Tisztelettel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!