Értem én, hogy a szocialisták kézzel-lábbal ragaszkodnak Hornhoz. Mégis kivel álljanak elő?
„Áll a bál a XIII. kerületi Horn Gyula sétány körül. Ahogyan az várható volt, a budapesti kormányhivatal kimondta, jogszabályt sért az elnevezés. Sára Botond főispán fel is kérte a Fővárosi Közgyűlést, harminc napon belül kereszteljék át a sétányt. Az elnevezéséről döntő közgyűlést annak idején nem zavarta, hogy törvény mondja ki: nem viselheti közterület a nevét olyan személynek, aki önkényuralmi rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. (Arról nem is beszélve, hogy az ország kiárusítása sem volt szép gesztus a szocialista kormányfőtől.) A Magyar Tudományos Akadémia korábban állásfoglalásban rögzítette: Horn Gyula részt vett, sőt vezető szerepet vitt a XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában. (Na és? – mondaná a néhai pufajkás.)
Nem venném be a ciánkálit, hogy a Fővárosi Közgyűlés már holnap nekiáll új elnevezésen morfondírozni. Konok csapat székel a Városházán. Meg aztán ugye presztízsről van szó…
Valahol persze értem én, hogy az elfekvőben pulzáló szocialista ötletgazdák kézzel-lábbal ragaszkodnak hajdani miniszterelnökükhöz. Mégis kivel álljanak elő a közelmúltból? Biszku Béla bácsival? Az ikonhiányban szenvedő ellenzéket nyilván az motiválta, hogy utoljára – míg ki nem itta magát a hatalomból – Horn Gyula volt képes egy karámban tartani a baloldalt. Mások számára talán az 1994-es választások előtti emlékezetes autóbalesete emelte a magasba a szocialista vezért. Az, ahogyan hónapokon át vaspántos glóriával a fején hirdette az igét.
Pár éve a túlmozgásos Ujhelyi István már fölvetette: kapjon az Országházban egy termet »a huszadik század egyik legkomolyabb, legnagyobb hatással bíró magyar államférfiúja«. Több mint kétszáz helyiség van a Házban, miért ne lehetne az egyik Horn-terem. A büfét, mondjuk, én is el tudtam volna képzelni. (»Egyedül vagyunk, Tibor« – mondta pályája alkonyán Horn Gyula az MSZP pohárnokának, Szanyi Tibornak, jelezve, a szocialista párt az egyetlen, amelynek nincs szövetségese. Ha a felettük keringő muslincákat nem számoljuk, igaza is volt.)
Az imázsépítés egyébként nem ma kezdődött. Évekkel ezelőtt Horn köztéri szobránál rebegett köszönetet a néhai kormányfő határnyitásáért Szabó Zsolt szocialista országgyűlési képviselő. Még a hangja is elcsuklott szegénynek, annyira hatása alá került saját, mikrofonba mondott marhaságainak. Hogy mennyire korszakos tettet hajtott végre ez a kivételes Gyula, amikor 1989 őszén föltekerte a határsorompót! »Több volt az egy szimpla határnyitásnál! […] Összehozta a keletet és a nyugatot ez a nagy formátumú államférfi. Köszönjük, Gyula! Stb.«
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs
Mennyire felkészült Európa a válságokra? Karácsony Ádámmal az uniós készletezési stratégiáról, Brüsszel háborús hangulatáról és a Régiók Bizottságában elfogadott jelentéséről beszélgettünk.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
A megújulás nem választható lehetőség a nemzeti oldalon, hanem szükségszerű.
Senki sem érti hogy ennek tulajdonképpen mi faszom értelme volt, hogy a fenébe tudott egy ilyen zavarodott kis pukkancs lenyúlni másfél évtizedet milliók életéből.
Ám szerintem erre volt 16 évük.
A jobboldali politikus alaposan felborzolta a kedélyeket Franciaország lehetséges jövőbeli szerepvállalása kapcsán.
A jelentősebb státusszal bíró tagok már több területen felvették a kapcsolatot az új kormány illetékes minisztereivel, az egészségügy területén pedig az érdemi érdekegyeztetés el is indult.
