Nagy Attila Tibor szerint Orbán Viktor nyert október 23-án – Magyar Péter szimpatizánsai teljesen kikészültek

„Szégyellje magát fidesz bérenc!” – írta több kommentelő is az elemzőnek.

Amikor a hűség fontosabb a szakértelemnél.

„Veres István, a »first gentleman« rapid előléptetése adta az ihletet, hogy megnézzük, a korábbi korokban milyen körülmények között éltek hasonló eszközökkel a hatalom birtokosai és arra jutottunk, hogy a Vereséhez hasonló kinevezéseknek háborús és forradalmi időkben, vagy diktatúrák alatt volt divatja.
Sokan felkapták a fejüket, amikor Novák Katalin államfő férje, Veres István az öthetes alapkiképzést követően egyből alezredesként kezdte meg tartalékos honvédtiszti pályafutását. A honvédség, pontosabban az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság mindezt a Facebook-oldalán azzal indokolta, hogy »Veres István Úr önkéntes műveleti tartalékos katonaként alezredesi rendfokozatra szerződött. Ebben az állománykategóriában ez a rendfokozat megközelítőleg tükrözi a végzettségét, szakmai tapasztalatait, iskoláit, valamint a közjogi szerepét.«”
Nyitókép: MTI / Czeglédi Zsolt