Gyurcsány és a büntetlen gonoszság

2023. március 22. 20:58

A baloldal nem érdemel mást, csak egy gonosz fővezért.

2023. március 22. 20:58
null
Horváth K. József
Magyar Hírlap

„Márpedig ezt a politikát folytatja a Demokratikus Koalíció, ezt maga Gyurcsány Ferenc erősítette meg. Méghozzá olyan határozottsággal, hogy annál keményebben ezt nem lehetett volna megtenni.

Lehet, hogy hamarosan éppen a lapunk által megszellőztetett volt MSZP-elnök, sőt miniszterelnök-jelölt, Mesterházy Attila lesz a következő nagy hal, aki ugyan nem erősítette meg az átigazolás hírét. Beszédes információ azonban, hogy annak az egykori MSZP-s Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármesternek lett a közvetlen munkatársa, civil referense, aki 2020-ban lépett át a Demokratikus Koalícióba. S azt is tudjuk róla, hogy sem Tüttő Katával, sem Kunhalmival nem felhőtlen a viszonya. Tüttő például a 2020-as szoci vezetőségválasztás előtt sokat sejtetően arra utalt, hogy a Fidesz nagyon szurkol Mesterházy tárelnökké választásának. »Ha az én [MSZP-s] közösségem úgy dönt, hogy Mesterházy Attilát választja, én minden jelöltségtől vissza fogok lépni« – jelentette ki Tüttő, akiről hírlik, hogy az EP-képviselőségre pályázik, s ő lehet az MSZP listavezetője.

A magam részéről egyébként szurkolok Gyurcsánynak, ami az ellenzéki térfélen folytatott politikáját illeti.

A baloldal nem érdemel mást, csak egy gonosz fővezért. Soha nem tettek ugyanis jót a magyaroknak. S mennél erősebb a DK, annál nagyobb az esélye a következő kétharmadnak.

Miért lenne jó a következő Fidesz-győzelem mindenkinek? Orbánt idézem: »A mi politikánkkal az is jól jár, aki nem ránk szavaz, a baloldal politikájával az is rosszul jár, aki rájuk szavaz.«

Ez pedig kétségtelen.”

***

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vicomt
2023. március 24. 13:52
Kedves fletó, ha nyugatos Magyarországot akartok, akkor húzzatok nyugatra. Egyszerű a képlet. Te itt nem rúghatsz labdába. Kilőtted már a patronokat. Lehet erőlködni, lehet bízni az amcsikban, mert azért nagy a mellényed, aki a népe közé lövetett, annak főbelövés jár. Régen így volt. Most nincs így, mert eljött az elmebajosok kora. A csőcselék kora. Az abnormalitás kora. Amikor egy férfi megnyerheti a női szépségversenyt, akkor már nagyon nagy baj van a fejekben. Amikor azt látom, hogy egy szőrös mellű bajszos nő szédíti a négy-öt-hat éves gyerekeket, akkor már bajban van a világ. Ha arra gondolok, hogy ehhez asszisztál a magyar baloldal, akkor elhányom magamat. Igen, ez a degeneráltak koalíciója! DK.
Papalimapapa
2023. március 23. 10:25
Mindent elkövetnek, amit sivár intellektuális képességeik megengednek. Folyamatosan ócsárolják, mószerolják a magyar kormányt Brüsszelben, a Világban, kígyót-békát összehordanak, fizetett cikkek tengerét írják, íratják a fősodorú liberális szennymédiába arról, hogy Magyarországon patakvér folyik, miközben Orbán ellopja az Únió minden pénzét (is). Folyamatosan hergelik a gyűlöletre igencsak vevő szavazóikat, hogy figyeljenek, most aztán csúfos véget ér a FideSS rémuralma és az ő megalkuvást nem tűrő szabadságharcuk eredményeként az EU tapodtat sem enged a „jogállamisági követelményekből”, jelentsen az bármit is. Ez lesz a magyar Napoleon Orbán Waterloo-ja és ők már készülnek. Jönnek és megváltják Magyarországot. Elhozzák a demokráciát. Ja, úgy mint 2006. október 23-án. Ugyebár. Nekünk az ellenzékből is a legszarabb jutott. Intellektuálisan, mentálisan értékelhetetlen, morálisan megdöbbentően instabil megélhetési politikusokból álló, külföldi érdekkörök és kétes küldetésű megmondóemberek által dróton rángatott gittegylet. Ezeket soha többet nem szabad a hatalom közelébe sem engedni!
AROON
2023. március 23. 06:05
Nincs önkritika, sem objektív, az ország s annak lakosságát képviselő alternatíva a DK-nál. Ami van náluk, HAZUGSÁGRA ÉPÜLŐ, az embereket mindenükből kiforgató, a nyugati érdekeket feltételeknélkül kiszolgáló posztkommunista dogma. Ki szavazna erre? Köszönjük volt már részünk benne! Soha többé baloldali kormányt!!!!!!
Srptk
2023. március 23. 06:05
Rengeteg elemző, hozzáértő elmondta, leírta már, hogy egy tisztességes baloldali konglomerátumra nagy szükség volna. Pillanatnyilag ez a két szó, tisztesség és baloldal, összeegyeztethetetlen! Jelen állás szerint azon az oldalon, ilyen összetételben, a gonoszság, a rosszindulat és a tehetségtelenség a szint!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!