A túlkompenzáló Gyurcsány

2023. március 13. 14:06

A szélsőbaloldali pártelnök természetesen szokás szerint önzetlen jó cselekedetnek, mellette való kiállásnak hazudja a képviselőnőre tapadását.

2023. március 13. 14:06
null
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet

„A jelenet visszataszító voltán felül van egy további igen zavaró momentum a túlfűtött parlamenti ölelgetős gratulációban. Valahogy túl gyakorlottak, mondhatni szakavatottak voltak Gyurcsány mozdulatai, ahogy lefogta párttársnőjét. A kívülálló szemlélőnek olyan benyomása lehetett, hogy az erőszak bűvöletében élő potentát – ne feledjük, olyasvalakiről beszélünk, aki kíméletlenül összeveretett mindenkit miniszterelnöksége alatt, aki tiltakozott ellene! – már nem először csinálja ezt az átkaroló, lefogási hadműveletet. Olyan volt az egész, mint egy szektavezér beavatási szertartása, amivel deklarálja, hogy egy (szerinte) alacsonyabb rendű személy, egy nő a fennhatósága alá került. A hatalmukat féltékenyen őrző középkori várurak testtartása lehetett ilyen, akik az első éjszaka jogát még mindig érvényesíteni akarták.

Nincs mese: Gyurcsány a minősíthetetlen viselkedésével a Harvey Weinsteinekkel került egy fiókba #metoo-ragadozóként. 

És ez különösen kínos a szemforgató módon a papíron a nők jogait hangsúlyozó baloldal számára. Leleplező, hogy csupán a momentumos Orosz Anna háborodott fel rajta, gyomrát görcsbe rándítónak nevezve a botrányos gyurcsányi műsort. Gyurcsány persze arra hivatkozik, hogy Ráczné Földi Judittal előre megbeszélték az egész jelenetet. Az érintett megerősítette ezt. De vajon életszerű-e, hogy egy beosztott rögtön megcáfolja a főnökét? Bajosan.

A szélsőbaloldali pártelnök természetesen szokás szerint önzetlen jó cselekedetnek, mellette való kiállásnak hazudja a képviselőnőre tapadását. A végén még kideríti azt is, hogy igazából nőnapi ajándékként alázta meg.”

***

Nyitókép: Kocsis Máté Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fatia negra1
2023. március 14. 09:41
Gyerekkoromban ha a grundon valamelyikünk egy olyan hasonló gyengét hazudott volna, mint Fletó a "előre megbeszéltük" dumáját, akkor is haza zavartuk volna, ha az övé a labda.
írmag
2023. március 13. 22:06
Felhorgadt böszmében a kommunisták szabadszerelem vágya.
Ma is bukik a Zorbán...
2023. március 13. 20:05
A legérdekesebb az, hogy utólag a nő is azt hazudta, hogy megbeszélt módon erőstakoskodott vele a Gyurcsány. Nem merte megmondani, hogy a terrorvezér mit művelt, mert akkor az ÁVÓ Párti szekta szétcincálta volna.
Vidėken újrakezdő
2023. március 13. 17:37
Gyurcsány félt, hogy elesik, hát belekapaszkodott két kézzel a nőbe. Szédülős a pali, na. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!