Anyámnak írok SMS-t és lalalalala

2023. március 13. 20:32

Szép, nyugodt, békés ország a miénk. Ha valami zavaró üzenet hangzana el, azt ügyesen kiszerkesztik.

2023. március 13. 20:32
null
Dési János
Dési János
Klubrádió

„Aztán néhány napja a volt köztársasági elnök készített egy interjút az akkumulátorgyárak veszélyességéről. Ugye ő most környezetvédelemben utazik és valószínűleg önkéntes pártfelajánlásként vállalta, hogy környezetvédelmileg megvédi a beruházást. Amikor interjúalanya arról kezdett beszélni, hogy biztonságos »ha miden jól működik«, vagy például ott a gödi Samsung, ahol bizonyos veszélyes anyagokból több kerülhetett a talajvízbe, akkor a beszélgetésben eltereli a szót, a kész anyag YouTube-os változatából pedig kivágják ezt a szakaszt. Szerintük ez szerkesztés és nem cenzúra. Amit én gyakorlott szerkesztőként – mert annak gyakorlottabb vagyok egyelőre, mint köztársasági elnöknek – csak megerősíthetek. Vegyük például a már idézett, gyakran forgatott és szem előtt tartott könyvüket. Egy részt egész az elejéről. Ebben is ott szerepel, hogy Lopj! Paráználkodj! Ölj!.

Kétségkívül, kell hozzá egy kis szerkesztői beavatkozás, hogy a ne lopj, ne paráználkodj, ne ölj parancsokból kiszerkesszük a ne szócskát. De végül is ez nem cenzúra, nem hamisítás, ez egyszerű szerkesztői beavatkozás, amit egy kétkezi köztársasági elnök is el tud végezni, ha újságírásra adja a fejét.

Szép, nyugodt, békés ország a miénk. Ha valami zavaró üzenet hangzana el, azt ügyesen kiszerkesztik.

Tudjuk mi itt ez, hiszen az egész Klubrádiót szépen kiszerkesztették a frekvenciákból, mert kicsit zavaró az a sok igazság, ami itt mégiscsak előmászik. No, de mi túljártunk eddig az eszükön. Itt szólunk! Ha továbbra is segítetek minket ebben, akkor leleplezünk akár még pár ilyen szerkesztői fogást is.  Már csak a jegyzőkönyv kedvéért is.

Megjegyzem a hatásfokukról, mióta interneten szólunk jóval többen hallgatnak miket. Ha nem cenzúráznak, sose hallgattam volna se beton Hofit, se szentmisét Kecskemétről talán, de hogy Áder János beszélgetést sosem, az egészen biztos. Ezt is nektek köszönhetjük.”

Nyitókép: Mandiner-archív

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fahej
2023. március 14. 20:58
Igazi patkányfej!
Ma is bukik a Zorbán...
2023. március 14. 19:47
Dési elvtárs tényleg közelről ismeri a szerkesztői szabadságot. Ez azt jelenti, hogy nekik, bolsevistáknak korlátlanul lehet lódítani. Gyurcsányt is addig szerkesztgették az ÁVÓ Rádión, hogy a végén már "igazságbeszéd" lett az undorító hazugságból. És ugyanezt eljátszották a kommunisták most is, amikor erószakoskodott a bűntársával a parlamentben.
Brandon the great Negro
2023. március 14. 17:57
Jancsika! Megértem én a személyes sértettséget amiért kirúgták alólad a stokit, de legközelebb ne felejtsétek el kifizetni a sárga csekkeket!
tapir32
2023. március 14. 16:21
"Aki Magyarországra látogat, megtapasztalja, hogy mit jelent a valós szabadság." Novák Katalin Magyarország jogállam és demokrácia. A fékek és ellensúlyok rendszere kiépített és jól működik. Az ellenzék alkalmatlan. Külföldön pénzt tarhálnak miközben az elnyomott áldozat szerepében tetszelegnek. Ugyanakkor, felelőtlenül terjesztik demagógiájukat.. A kelet-közép-európai új demokráciák azért vannak jobb helyzetben mint a régi nyugatiak, mert még nem követték el azokat a hibákat, amiknek a következményeitől a régi demokráciák szenvednek. Tanulva a hibáikból más úton járunk. Ilyen a fejlettebb demokrácia. Anakronizmus lenne nyugat-európai vagy amerikai mintára demokráciát építeni. Ez, a mi demokráciánk, mi ezt választottuk! Az EU jelentések politikai nyomásgyakorlás céljából készültek. Tartalmilag üres frázisok halmazai. Konkrétum alig. A bolhából elefánt gyártás szép példái. Demagóg irományok. A baloldaliak hazugságokkal és csalással megtévesztették az EP-t és annak bizottságait. A gátlástalan hazudozás nem az eszesség megnyilvánulása hanem, szociopátia. Egyúttal, a butaság beismerése. Azért kell a hazudozás mert, tisztességes úton semmire sem mennének. A hazai választásokon a hazugságaikkal együtt is leszerepeltek. 4x2/3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!