„Két napon át »háttérbeszélgettem« Londonban – sajnos pontosan nem mondhatom el, hogy hol és kikkel mert minden a »Chatham House szabály« alatt ment – de elég fontos helyeken.
Nem mondom, hogy a túl nagy megértés a jellemző az Ukrajnával kapcsolatos magyar álláspont iránt. Volt kritikus hang, volt értetlenség. De meghallgattak – és a történelmi háttér bemutatása után itt-ott volt is megértés. Ha nem tudjuk elmondani érhetően, mi a probléma, akkor egyedül maradunk.
Londonban a középületeken a brit mellett az ukrán zászló lobog, a hadsereg méretéhez képest nagyon jelentős készletet adtak Ukrajnának. Bíznak az ukrán offenzíva sikerében – szinte mindenhol. De azt is tudják, hogy az európai készletek kimerülőben vannak.
Ennek fényében különösen érdeklődtek, amikor elmondtam milyen modern haderő és hadiipar épül Magyarországon – NATO haderő és nyugati hadiipar.
Érdemes alaposan átolvasni az alábbi cikket annak is, aki azt gondolja, bárki ki akarja vinni az országot a nyugati szövetségi rendszerből, és annak is, aki ki szeretné vinni. Egy európai és európai jelentőségű hadiipar épül Magyarországon., és az, hogy még időben és okosan léptünk, most érik be majd.”
***
Nyitókép: Földházi Árpád