Kell-e Buda?

2023. február 11. 22:44

Ahogy beszél valaki az édesanyjáról, úgy beszél a hazájáról is.

2023. február 11. 22:44
null
Pozsonyi Ádám
Demokrata

„Hol is kezdje az ember? Nem, nem idegeskedünk – mondja magában –, kulturáltan fogalmazunk, nem vagdalkozunk, mert nem lehetünk olyanok, mint ők. De mielőtt Csintalan Sanyiról beszélnénk, tőmondatban az előzményekről. Jó ideje téma a közbeszédben, hogy az MLSZ nem engedélyezi a történelmi Magyarország – szerintük Nagy-Magyarország – kontúrját ábrázoló zászlókat, molinókat és drapériákat a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésein, mondván, hogy az UEFA és a FIFA büntethet ezért a szimbólumért.

Fura történet, bár azóta Csányi Sándor bejelentette, hogy kezdeményezi az UEFA-nál az említett szimbólum engedélyezését. Mindegy, ezt majd meglátjuk.

Szóval a Kötöttfogás című műsorban – amelyről azt sem tudtuk, hogy még létezik – Vona, Dévényi, Szerető, Reichert és Csintalan csámcsogta körbe a témát. És Dévényi előnyünnyögésére jött a Sanyi, akit stílusa miatt csak így tudunk nevezni, hogy a Sanyi:

»Nagy-Magyarország nem volt soha. Mese, ábránd, illúzió, fa…ság.« Majd Dévényi közbehümmögésére reagálva megfejelte: »Hogyne, anyámat mosta három tenger.«

Huh, kevés erre a kétezer karakter!

Szóval van a haladókban egyfajta beteg kéj, amikor a fajtájukat szidhatják. Nekik ez dobogó. A normális ember dobogója a győzelem, a nagyság, az övéké a vereség, a hátul kullogás. Sanyi, ha visszavitted az üres üvegeket, nyiss ki egy töriatlaszt! Ott van. És bár a háromban tévedett Petőfi, a kettő megvolt (Adria, Fekete-tenger).

Ha ilyen gondolatokat látok, mindig felteszem a kérdést: Budát talán nem kellett volna visszafoglalni? Bele kellett volna törődni? Le kellett volna róla mondani? Hisz eltelt 150 év. »Már rég volt.« Ha ma Budapesten Karácsony káoszt tud csinálni, az egyfajta irredentizmus és sovinizmus eredménye. Leesett, haladók? Mellesleg érdemes megfigyelni, hogy az ember mennyire egységes egész. Ahogy beszél valaki az édesanyjáról, úgy beszél a hazájáról is.”

Nyitókép: Képernyőkép/KlikkTV

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Doromb13
2023. február 12. 10:47
A töri-atlaszban az is megtalálható,hogy 1526-1686 között a török birodalom,majd azt követően a Habsburg birodalom részei voltunk. Sőt az is benne van,hogy hol volt az őshaza,és Etelköz. Na, és akkor mi van? Jöhetnek a törökök,vagy az osztrákok hajdani birodalmaik lobogóival? Nem jönnek,mert egyikük sem annyira bunkó,mint ti !!!
Csendőr
2023. február 12. 10:25
A szart le kell húzni a wcén, nem kell vele foglalkozni.
Lajoss
2023. február 12. 10:03
Ádi kínlódjatok csak..sok értelme van..:)
Finale*
2023. február 12. 08:15
"Szóval van a haladókban egyfajta beteg kéj, amikor a fajtájukat szidhatják. Ahogy beszél valaki az édesanyjáról, úgy beszél a hazájáról is.A normális ember dobogója a győzelem, a nagyság, az övéké a vereség, a hátul kullogás. " Es igen, ez a baloldali mentalitas es gondolkodas. Mi ezert nem fogjuk soha megerteni egymast.Mert szamomra a baloldali gondolkodas beteges,onostorozo es torzlelku.A jobboldali mentalitas pedig az elet az egeszseg es a gyozelem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!