Tudják, a pofátlanság, ami igazán lenyűgöz ebben a történetben

2023. február 08. 19:02

Látják, ugye? Könnyű felismerni a provokátorokat.

2023. február 08. 19:02
null

„Tudják, a pofátlanság, ami igazán lenyűgöz ebben a történetben. Az a mindenen átívelő, hazug pofátlanság, ahogy a debreceni beruházás ellenzői igyekeznek úgy előadni a történetüket, mintha ez a Jó és Gonosz közötti összecsapás volna, miközben semmi egyéb, csak egy újabb felvonása a balosok van sapka-nincs sapka játékának.

Ez tudniillik úgy működik, hogy a magyar kormány természetesen hibássá tehető, ha nem érkeznek az országba komoly beruházások, hiszen ugyanezen kormány fasiszta, kirekesztő politikája elüldözi innen az itt éppen lábukat megvetni szándékozó, délceg multikat. Aztán a kormány hibás azért, mert xenofób hangulatkeltések zajlanak a hazánkban évek óta, de a kormány hibás azért is, mert ezek a gyanús kínaiak mindenféle milliárdos bizniszeket hajtanának itt végre, ráadásul lehet, hogy vendégmunkásokat is hoznak. A kormány természetesen hibás azért, mert Európa összeszerelő üzeme lettünk és az autógyártás azon ága, amit példának okáért a Mercedes, az Audi vagy majd a BMW tesz, a koszos, bűzös, szén-monoxidos múlt terméke, de egyebekben a kormány hibás azért, hogy akkumulátorgyárat hoz az országba, ami kiszolgálja az elektromos autók igényeit is.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra
Tovább a cikkhezchevron

Látják, ugye? Könnyű felismerni a provokátorokat, csak azt kell megnézni, hogy mi nem tetszett nekik az elmúlt években. És ha azt látjuk, mint egyes debreceni bértüntetők vagy politikusok esetében, akiknek semmi és annak az ellenkezője sem tetszett, akkor joggal tehetjük fel a kérdést: biztos, hogy a legjobbat akarják?”

Nyitókép: Bohár Dániel, Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ohel
2023. február 09. 08:52
Ezek mindig így dolgoznak. 23 millió románoznak, meg egyéb hazugságokkal hergelnek. Nem kínálnak alternatívát, csak lázítanak. Sajnos van akinél ez működik és fogékony ezekre a dolgokra. Pedig ha gondolkodna rájöhetne mi az ő érdeke és ki az aki képviseli azt.
Válasz erre
2
0
tapir32
2023. február 09. 08:04
Debreceni kínai akkumulátorgyár https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2023/02/debreceni-kinai-akkumulatorgyar-elmondta-a-kormany-mi-igaz-a-800-millio-euros-tamogatasbol?utm_source=ripost.hu&utm_medium=referral&utm_campaign=ott_a_06_b
Válasz erre
0
0
balbako_
2023. február 08. 21:04
A kutya ugat a karaván halad. Meg kell csinálni és leszarni a hőzöngőket.
Válasz erre
15
0
Kristály
2023. február 08. 20:22
Ezek a zöldikék és a libsik munkahelyet nem tudnak teremteni csak árulókat tudnak gyártani a guruló dollárokból.
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!