Rablóvezérek voltak egytől egyig a rendszerváltás vezető kommunistái

„1973-ban, egy-két hónappal a vegyesvállalatokat engedélyező rendelet kiadása után, Russay István és Heinrich Korzil vezetésével megalakították a Mineralimpex bécsi leányvállalatát, a Mineralkontort. Az előző részben olvashatták, hogy a cég létrehozása körüli időkben a szovjet titkosszolgálat megfigyeltette a hazai kémelhárítással Korzil mozgását, de a jelentésekben szó sem esik a cégalapításról, ugyanakkor a Mineralkontor megszületése után hirtelen megszűnt a szovjetek érdeklődése az osztrák üzletember felé.

Ez nem jelenthet nagyon mást, mint hogy a szovjetek tudhattak a cég tervéről, nyomon akarták követni az eseményeket, és amikor létrejött a »nagy mű«, már nem akarták továbbra is beavatni a magyar társszervet. Akkora üzlet volt készülőben, amiben csak zavart kelthetett volna a kotnyeles kémelhárítás.

A Mineralkontor – mint általában a korszakban létrehozott nyugati székhelyű vegyesvállalatok – nem végzett termelőmunkát, hanem közvetítő kereskedelemmel foglalkozott. Fő profilja természetesen a Mineralimpex által forgalmazott nyersanyagok adásvétele volt: energiahordozók, ásványok, ércek cseréltek gazdát rajta keresztül.

A legnagyobb üzlet feltehetően az iráni olaj Amerikába szállítása volt, de bauxittal, mangánérccel is foglalkoztak nagyobb tételben, és minden üzletkötés mögött jelentős vesztegetési pénzek is álltak. Minden bizonnyal ez volt a lényeg, hiszen miért is kellett volna különben egy bécsi székhelyű vegyesvállalatot bevonni a kereskedelmi ügyletekbe, ha a nyersanyagok adásvételét közvetlenül a Mineralimpex is lebonyolíthatta volna? Ahhoz, hogy ezek a korrupciós ügyletek hosszabb távon is biztosítva legyenek, garanciákat helyeztek el a cég alapító okiratában.

(...)

És végül ejtsünk szót arról az emberről, aki a leginkább megvédte szakmai tekintélyét a rendszer bukása után: a szocializmus utolsó miniszterelnökéről, Németh Miklósról van szó. Németh mai napig úgy él a köztudatban, mint a szakértő kormányfő, aki sokat tett azért, hogy az átmenet békés körülmények között történjen meg, kezelte az államcsőd-közeli helyzetet, felszámolta a nyugati határzárat, átengedte a keletnémeteket Ausztriába, fogadta az erdélyi menekülteket és eközben diplomáciai bravúrnak tekinthető tárgyalásokat folytatott a szovjetekkel. Igazi hős lenne? Véleményem szerint minden mellette felhozható eredményt megkérdőjelez az a tény, hogy miniszterelnöki kinevezése előtt már pontosan ismerte a Mineralkontor felhasználásával végrehajtott csalásokat, mégsem tett ellene semmit hivatalba lépése után sem. 1990 után meg is kapta a jutalmát bőségesen: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik alelnöki székét kínálták fel neki. (Bár ehhez a jutalomhoz még az olajügynél is nagyobb mértékben járulhatott hozzá a spontán privatizációk szakértő segítése.)”

A nyitóképen Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára szavaznak a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XIV. kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban. Fotó: MTI/Soós Lajos

MTI/Soós Lajos